Közélet

Orbán Viktor aláírta a bérmegállapodást: jön a 260 ezer forintos garantált bérminimum és a 200 ezer forintos minimálbér

Orbán Viktor ma aláírta a bérmegállapodást, így a garantált bérminimum 260 ezer forintra, a minimálbér pedig 200 ezer forintra növekszik. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban kiemelte, a növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle.

A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak a munkaalapú gazdaságot. Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont – idézte fel. Megjegyezte: folyamatosan csökkentik a munkát terhelő adókat, 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon.

A MINIMÁLBÉR HÁROMTÉNYEZŐS EGYENLET

A miniszterelnök kiemelte: a minimálbér legalább háromtényezős egyenlet, vannak a munkavállalók, akik magasabb fizetést szeretnének, a munkaadók, akik meg akarják őrizni a versenyképességüket és van a kormányzat, amelynek az a kötelessége, hogy az ország pénzügyeit rendben tartsa. Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség megmaradjon és a pénzügyek is rendben legyenek, belátásra van szükség –  mondta. Hangsúlyozta: 2010 után belátták, hogy nem ideológiai okoskodásra van szükség, hanem az emberek képviseletét kell a kormányzás középpontjába tenni és akkor megvan a közös alap, amelyről létrehozható a szakszervezetek és a munkaadók megállapodása.

A MUNKA JÓ DOLOG, FELTÉVE, HA TISZTESSÉGESEN MEGFIZETIK

A kormányfő kitért rá: van egy robosztus gazdasági növekedés, Európában az egyik legnagyobb, emögött komoly munka van. Ez a növekedés minden magyar közös sikere, ezért mindenki részesülni fog belőle, még a nyugdíjasok is – jelentette ki. Közölte: a garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik – tette hozzá. Úgy fogalmazott, a munka jó dolog, feltéve, ha tisztességesen megfizetik. 2002 és 2010 között 2 százalékkal csökkent a minimálbér reálértéke Magyarországon, miközben a többi V4-es országban ugyanez a mutató plusz 30 százalék volt – mondta.

AZ ELMÚLT 12 ÉVBEN 172 SZÁZALÉKOS VOLT A MINIMÁLBÉR NÖVEKEDÉSE

Orbán Viktor kihangsúlyozta, hogy 2010 után a legfontosabb feladat az volt, hogy szakítsanak az alacsony minimálbér gyakorlatával, segély helyett munkát kínáljanak, hogy mindenki, aki tud, dolgozhasson és a munkát ne csak erkölcsi, hanem anyagi értelemben is becsüljék meg. Elmondta: ennek a megközelítésnek a sikerét az bizonyítja, hogy az elmúlt 12 évben összesen 172 százalékos volt a minimálbér növekedése, ez a magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb sikere. Az, hogy mindenki dolgozhat, a munkaadók legnagyobb sikere és hogy közben a pénzügyek, az államháztartás rendben van, a kormány sikere – sorolta. Orbán Viktor szerint minden bérmegállapodásnak a velejárója nemcsak a minimálbérek emelkedése, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok csökkentése is. Ha csökkentik az adókat, akkor a vállalkozók ezt a pénzt a munkásoknak adhatják, több marad a vállalkozásoknál, ezért több maradhat a családoknál – mutatott rá.
  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb