Mindenmás

“A démonok mondták, hogy gyújtsam rájuk a házat” – tizenegy és fél évet kapott Szegeden egy ex-prosti, mert a szellemek bíztatására alvó embereket akart megölni

Jogerősen tizenegy és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házat egy alvó ismerősére és annak élettársára 2019-ben. A vádlott (tessék megkapaszkodni) démoni megszállottságra hivatkozva állt bosszút a sértetteken.

Warren-házaspár, gyertek gyorsan Szegedre!

KÜLFÖLDÖN VOLT PROSTITUÁLT, MIRE HAZAÉRT, MÁR MÁSSAL ÉLT A PÁRJA

A bíróság a jelenleg 44 esztendős vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek. A nő tíz évig élt élettársi viszonyban egy férfivel – a későbbi sértettel – a közös családi házukban. Kapcsolatuk 2013-van megszakadt, a vádlott ezt követően külföldön dolgozott prostituáltként, és időnként kábítószert is fogyasztott. 2019 júliusában végleg hazatért Magyarországra, ekkorra a férfi már egy másik nővel élt együtt. A későbbi sértettek befogadták a vádlottat, a nő mégis úgy érezte, hogy a sértettek ki akarják semmizni, a lakását el akarják venni.

SZELLEMEK JELENLÉTÉT ÉREZTE, LEAKASZTOTTA A TÜKRÖT ÉS FELGYÚJTOTTA A FÜGGÖNYÖKET

A nő szeptember első felében kábító hatású anyagot fogyasztott, egyre zavartabbá vált, belső hangokat hallott, hangulatingadozásai voltak, kialvatlanságra panaszkodott. Szeptember 14-én azt hangoztatta, hogy mindenkin bosszút áll. Késő este papír zsebkendő darabokat égetett el, mert szellemek jelenlétét érezte, ezért levetette a szoba falán található tükröt is. Éjszaka meggyújtotta a kisszobában és a nappalijában lévő függönyöket, valamint a kanapét, majd egy korábban összepakolt bőrönddel elhagyta a házat. A Tiszakécskei Rendőrőrsre ment, ahol bejelentette, hogy rágyújtotta a házat a sértettekre.

Végül is, ha a szellemek mondták neki, akkor rendben van, nem? Fotó: Police.hu, a kép a nő által – démoni sugallatra – felgyújtott házat ábrázolja.

AMI IGAZÁN SZÜRREÁLIS: KARCOLÁS MEGÚSZTÁK VOLNA A SÉRTETTEK, DE VISSZAMENTEK SEGÍTENI, MERT AZT HITTÉK, A VÁDLOTT MÉG A LÁNGOLÓ HÁZBAN VAN

Hajnali három körül a férfi a tűzre ébredt, felkeltette élettársát, és az utcára menekültek, de rövidesen visszatértek a házba, hogy kimentsék a vádlottat is, mivel nem tudták, hogy már korábban elhagyta az épületet. Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A tűz következtében a ház lakhatatlanná vált.

A vádlott az eljárás során arra hivatkozott, a történtek előtt szellemeket látott, hangokat hallott, ezért gyújtotta föl a házat.

A nő tettét megbánta, és a sértettektől bocsánatot kért. A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra kiszabott tízéves fegyházbüntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró a döntés indoklásakor azt mondta, a törvényszék által kiszabott, a törvényi minimumnak megfelelő büntetés eltúlzottan enyhe volt.

Ha “tetszett” a sztori, esti kikapcsolódásnak javasoljuk a Démonok Között és Insidious című James Wan-filmeket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb