Kikapcs

Képek és háttérképek: Moholy-Nagy László könyvbemutató lesz a Móra-múzeumban

Képek és háttérképek címmel jelent meg Szabó Tamás kötete Moholy-Nagy Lászlóról. A könyv a nagyalföldi, azon belül is a szegedi éveket helyezi középpontba, így a Móra-múzeum két ikonikus alakja: az egykori igazgató, Móra Ferenc és az egykori könyvtáros, Fischhof Ágota szerepéről is sokat megtudhatnak az olvasók. A kötetet november 24-én, szerdán 17 órakor mutatják be a Móra-múzeumban.

Moholy-Nagy László Nagyalföldhöz kötődő időszakát állítja középpontba Szabó Tamás restaurátorművész frissen megjelent kötete. A kiadvány a művész születésétől kezdve az 1919-ig tartó időszakra kalauzolja el az olvasót – kiemelten pedig a szegedi évekkel foglalkozik. Így kiderül, milyen kapcsolatot ápolt Moholy-Nagy Móra Ferenccel, valamint hogy milyen nagy hatást gyakorolt rá Fischhof Ágota. A gyönyörű asszony volt hazánk első szakképzett, női könyvtárosa, aki Móra igazgatósága idején dolgozott a szegedi Kultúrpalotában. Moholy-Nagy László róla festette a gyönyörű, „Tahiti Madonna” című alkotását 1919-ben.

GAZDAGON ILLUSZTRÁLT KÖTETTEL TALÁLKOZHATUNK

A kiadvány archív fényképekkel, dokumentumokkal és műtárgyfotókkal gazdagon illusztrált. A bevezetőt Moholy-Nagy László lánya, Hattula Moholy-Nagy írta. A „Képek és hátterek – Moholy-Nagy László a Nagyalföldön 1895 – 1919″ című könyvet november 24-én, szerdán 17 órakor mutatják be a Móra Ferenc Múzeum dísztermében.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: hihuay
'Fel a tetejéhez' gomb