Közélet

Jakab Ferenc: Aggodalomra ad okot az omikron-variáns, de félelemre és pánikra nem

Az InfoRádió Aréna című műsorának adott interjút Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője. Többek között arról beszélt, hogy miért és mennyire kell aggódni az omikron-variánstól, miért kell felvenni az oltást, illetve miért fontos, hogy az oltottak is betartsák a járványügyi intézkedéseket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggodalomra okot adó variánsnak nevezte a koronavírusnak az omikronra elkeresztelt verzióját. A kérdésre, hogy mi az aggasztó benne, Jakab Ferenc úgy fogalmazott: „Aggodalomra okot adó, félelemre és pánikra azonban nem.”

EZ A VARIÁNS 50 PONTMUTÁCIÓT TARTALMAZ

“Az aggasztó az benne, hogy ez a vírusvariáns ötven különböző pontmutációt tartalmaz jelen pillanatban a teljes genetikai állományában, amik közül 32 az úgynevezett tüskefehérjét érinti, ami a legfontosabb antigénje a vírusnak, ezzel tud hozzákötődni a sejtfelszín receptorainkhoz, tehát ezzel képes tulajdonképpen fertőzni ez a vírus. Ez a 32 mutáció egy helyen lokalizálva elég soknak tűnik. Akkora aggodalmat azért hála isten talán úgy néz ki, hogy nem okoz, mint az első híradásokból látszott” – fejtette ki a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője az InfoRádió műsorában.

IDŐRE VAN MÉG SZÜKSÉG

Arról is beszélt, hogy időre van még szükség, ahhoz, hogy meg lehessen mondani, mekkora gondot okoz az omikron-variáns. “Hallottuk a híradásokból, hogy enyhébb tünetekkel vészelhetjük át az omikron-variáns fertőzését. Ezt nem lehet most még megállapítani. Nézzük meg majd ténylegesen a számokat, a nagyobb mintaszámot, és akkor lehet kijelenteni azt, hogy ez egy enyhébb vagy súlyosabb tüneteket okoz, mint az eddigi variánsok” – tette hozzá. Jakab Ferenc szerint a másik fontos kérdés, hogy a jelenleg alkalmazott oltóanyagok generálta immunválaszt ki tudja-e a vírus kerülni, ezt jelen pillanatban számos laboratórium vizsgálja, legalább két-három hetes folyamat. „Nagyon nagy sok a nyitott kérdés” – mutatott rá.

A VARIÁNS LÉTREJÖTTÉRŐL MÉG CSAK FELTÉTELEZÉSEK VANNAK

Azt már tudni lehet, hogy az omikron-variáns terjedési sebessége még a deltáénál is egy kicsivel nagyobb. A legújabb variáns létrejöttéről azonban még csak feltételezések vannak. “Feltételezhetően egy valamilyen immunhiánnyal vagy immunbetegségben szenvedő betegben fejlődhetett ki ez a folytonos és többszörös mutáció. Ez is még vizsgálat tárgyát fogjak képezni a jövőben” – fogalmazott Jakab Ferenc. Azt is elmondta, hogy százszázalékos oltóanyag nincs, nem volt és soha nem is lesz. “El lehet kapni a betegséget, csak nem mindegy, hogy oltottként otthon egy hét alatt enyhe lázzal, két köhintéssel, egy kis rosszulléttel átvészelem, vagy intenzív osztályon, ne adj Isten, lélegeztetőgépen vagyok, és esetleg bele is halok a fertőzésbe. Ez nagyon nagy különbség. És az is nagy különbség, hogy oltottként tovább tudom-e adni és mennyit tudok továbbadni ebből a vírusból. Az is látszik, hogy az oltottak is tovább tudják adni, csak biztos, hogy nem olyan mennyiségben tudnak vírust üríteni a környezetükben, mint az oltatlanok” – magyarázta a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.

FONTOS AZ 5-11 ÉVES GYEREKEK OLTÁSA IS

Ezért is tartja fontosnak, hogy az oltottak is betartsák a járványügyi előírásokat, az oltás az első védelmi vonal, fel kell venni, de ettől függetlenül a járványügyi intézkedésekkel párhuzamosan kell haladni. Kitért arra is, hogy az intenzív osztályon és a lélegeztetőn lévő betegeknek a zöme oltatlan, vannak oltottak is, de „ők 99 százalékban hazatérnek és nem az intenzív osztályra kerülnek, és ez nagyon nem mindegy”. Szakmai szemmel nézve Jakab Ferenc igenis szükségesnek és nagyon fontosnak véli az 5-11 éves gyerekek beoltását is. Azt is kijelentette: száz százalékban kizártnak tartja, hogy a vírust mesterségesen készítették volna el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb