Közélet

Súlyos járványhullám jöhet az év elején – Dr. Vattay Gábor szerint negyedik oltás kell majd

A koronavírus-járvány 4. hulláma kedvező fordulatot vett, Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője szerint karácsonyra még jobb lehet a helyzet, mint ahogy eddig várható volt – írja a Portfolio. A szakértő szerint azonban még korai lenne örömtáncot járni, január-februárban súlyos járványhullám jöhet, előfordulhat, hogy a delta még le sem cseng, de már dörömböl az ajtón az omikron.

SZILVESZTERRE NAPI EZER KÖRÜLIRE MEHET LE AZ ÚJ FERTŐZÖTTEK SZÁMA

“Az előző héten még csak a tetőzés környékén jártunk, ezen a héten már a 4. hullám lefelé menő szakaszáról beszélhetünk. Az adatok pedig azt jelzik, hogy a járvány lecsengése sokkal gyorsabb ütemben halad, mint azt eddig várhattuk” – elemezte a helyzetet Vattay Gábor.

A szakember szerint, ha folytatódik a csökkenő tendencia, karácsonyra már csak kétezer, szilveszterre pedig ezer körüli lehet az új fertőzöttek száma idehaza.

Vattay Gábor kiemelte, hogy a halálozásokban még nem tükröződik a javuló tendencia, de egy-két héten belül ott is láthatóvá válik majd egy a vártnál gyorsabb lefutás. A harmadik oltásnak köszönhetően napi ezer eset szintjén stabilizálódik majd a koronavírus delta-variánsa által kiváltott járványhullám – tette hozzá a szakember.

A SZAKEMBER A NEGYEDIK OLTÁS ELINDÍTÁSÁT JAVASOLJA

A szakember nem volt túl bíztató az omikron-variáns kapcsán, mint nyilatkozta, a lemaradva érkező dél-afrikai adatok most már kezdik mutatni,

  • hogy nemcsak az esetszámok duplázódnak 3–4 naponta,
  • de a kórházakba kerülők száma is hasonlóan durva tempóban emelkedik.

Az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője úgy látja, hogy a koronavírus omikron-variánsa januárban vagy februárban Magyarországon súlyos járványhullámot indíthat el, de ezt el lehet kerülni. Vattay Gábor szerint az ötödik járványhullám elkerülése csak abban az esetben lehetséges, ha a harmadik oltások száma utoléri a második oltások számát. A szakember szerint még január elején meg kellene nyitni a negyedik oltások lehetőségét azok számára, akik már felvették a harmadikat.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: บับเบิ้ล
'Fel a tetejéhez' gomb