Smart Szeged

Felújították a királyhegyesi katolikus templomot

Uniós és hazai támogatással felújították a csaknem százéves királyhegyesi Szent Kereszt Felmagasztalása templomot, az épületet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök vasárnap hálaadó szentmise keretében áldotta meg – tájékoztatta a Szeged-Csanádi Egyházmegye az MTI-t.

A templom korszerűsítése az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, hazai központi költségvetési forrásból, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a helyi plébánia támogatásával, mintegy 89 millió forintból valósult meg – közölték.

A Csongrád-Csanád megyei, Makótól tíz kilométerre található Királyhegyes római katolikus templomát 1902-ben kezdték építeni, a munkálatok 1927-ben fejeződtek be. Sokáig ez a neogótikus stílusú épület volt a környékbeli tanyavilág egyetlen temploma.

A templomot 1969 és 1971 között részlegesen felújították, ám akkor átfogó állagmegóvás nem történt. Az elmúlt években Jánosi Szabolcs plébános több pályázatot nyújtott be a templom korszerűsítésére, ezek közül három sikeres volt, a korszerűsítés befejezéséhez szükséges, mintegy 20 millió forintot pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a helyi plébánia biztosította.

  • A február végén kezdődött rekonstrukció során megtörtént a falak homlokzati- és belső, talajnedvesség elleni szigetelése, vakolatfelújítása, valamint festése.
  • A liturgikus térben új burkolat került az aljazatbetonra, megújult az elektromos hálózat, padló- és a padfűtést alakítottak ki.
  • Kicserélték a főbejárati ajtót, akadálymentesítették a bejáratot, térkőburkolattal látták el a főhomlokzat előtti területet.
  • Megújult a kerítés, a szikkasztórendszer kiépítésével megoldódott a csapadékvíz elvezetése.
  • A fűtéshez és az elektromos világításhoz szükséges energiát napelemek biztosítják.
  • Az apátfalvai és a királyhegyesi hívek adományaiból két új – Szent Józsefet és a kis Jézust, valamint Szent Ritát ábrázoló – szobrot állítottak.
  • Restaurálták a templom hat régi szobrát, helyreállították a főoltárt, új szőnyegeket és sekrestyebútorokat vásároltak.
  • Új misézőoltár, valamint új ambó – olvasóállvány – készült, mindkettő gránitból.

A közösség távlati tervei között az oltárok festése, illetve a mintegy 35 éve néma orgona javítása és hangolása szerepel – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb