Szegedi Arcok

Eltűnt egy 63 éves kisteleki férfi Szegeden, segítsünk megtalálni (Frissítve: meglett!)

A tegnapi nap folyamán, azaz kedden a délutáni órákban eltűnt egy 63 éves kisteleki férfi – osztotta meg szerkesztőségünkkel az egyik hozzátartozó. Mint írja, Kakuszi István egy szegedi egészségügyi intézményből ismeretlen helyre távozott. Azóta életjelet nem adott magáról.

A felhívás szerint a rendőrség otthonában már a mai nap folyamán is kereste, ahol nem találták. Vélhetően Szeged, illetve Kistelek környékén tévedt el, térbeli és időbeli tájékozatlanság miatt, ami miatt bárhol lehet. Járása bizonytalan volt, ami miatt bokorba, árokba is eshetett. Eltűnésekor:

  • sötét színű, kopottas bakancs jellegű cipőt viselt,
  • kopott terepszínű nadrágot, és
  • vastag, derékig érő világos színű kockás kabát volt rajta színes kockákkal.

Az eltűnt férfi magas (187-188 cm), mackós testalkatú (120-30 kg), járása, beszéde lassú, idegen helyzetben dadog. Iratai nagy valószínűséggel nincsenek nála, esetleg zsebében egy zárójelentés.

Amennyiben bárki információval rendelkezik, illetve látta az értesítse a rendőrséget (112), vagy a kapcsolattartót, Tóth Editet: +36/30-746-57-16.

FRISSÍTVE (17:37): MEGLETT AZ ELTŰNT FÉRFI

Az eltűnt férfi hozzátartozója jelezte, hogy szerencsére meglett a keresett személy. Mint írta, ismét az intézményben van, bár még kicsit zavart állapotban.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb