Mindenmás

Tíz év börtönt kapott Bróker Marcsi

Tíz év börtönre ítélte első fokon D. Sándornét, a Kun-Mediátor-ügy Bróker Marcsi néven elhíresült vádlottját sikkasztás és csalás miatt pénteken a Szolnoki Törvényszék.

12 MILLIÁRDOS OKOZOTT KÁR, 5 ÉS FÉLMILLIÓS PÉNZBÜNTETÉS

Mint az MTI közleménye írja, a fentiek mellett tíz évre eltiltották a közügyektől és több mint 5 millió 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra. D. Sándorné és a sértettek nem voltak jelen az ítélet kihirdetésekor.

760 ÜGYFELET KÁROSÍTOTT MEG A LEGENDÁS BRÓKER MARCSI

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott több mint 760 ügyfelének. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, sokan pedig több tízmillió forintot veszítettek a vádlottal kötött “üzleti befektetés” miatt. Az asszony – cége nevében – 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. “Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. Három év múlva, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb