Szegedi Arcok

Rezidencia, elnöki hivatal és személyi védelem várhat a szegedi Novák Katalinra

Áder János hamarosan második ciklusa végére ér, így a magyar közjogi berendezkedésnek megfelelően búcsúzik a Sándor-palotától. Az Index összegyűjtötte, milyen juttatások illetik meg a leköszönő államfőt, valamint mire számíthat utódja.

Áder János államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le, ezt megelőzően harminc–hatvan nappal kell megválasztani az utódját, tehát márciusban vagy legkésőbb április elején. Mint a portál írja, az ellenzéki összefogás még nem nevezett meg indulót,

  • a Fidesz jelöltje a szegedi születésű és a Szegedi Tudományegyetemen végzett Novák Katalin, a párt korábbi alelnöke, volt családügyi miniszter,
  • a Mi Hazánk Popély Gyula felvidéki történészt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát,
  • a napokban a szegedi Elvis indulását bejelentő Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) Pál Évát, a Neoton Família volt énekesét jelöli.

ÍGY TELNEK EGY KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HÉTKÖZNAPJAI: BRUTTÓ NÉGYMILLIÓS FIZETÉS, SZEMÉLYI VÉDELEM, ELNÖKI REZIDENCIA

A köztársasági elnök havi tiszteletdíja a házelnököt megillető összeg 1,1-szerese, ez bruttó négymillió forintot közelítő összeg. Mindez a mandátum lejártát követően is jár, a vonatkozó rendeletet idézve a “volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás illeti meg, amely nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül”. Ez alapján például Áder János államfői nyugdíja ugyanakkora – bruttó négymillió forintot közelítő összeg – marad, mint a jelenlegi fizetése.

Az államfőt nemcsak a hivatalos, hanem a magánprogramjaira is kiterjedően személyi védelem illeti meg.

A köztársasági elnök…

  • rezidencia használatára jogosult, amelyet köteles is igénybe venni;
  • személyi és hivatali célra személygépkocsi használatára jogosult;
  • a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a hivatal megállapodása szerint valamennyi egészségügyi ellátást térítésmentesen veheti igénybe.

A BUDAVÁRI SÁNDOR-PALOTÁBAN TELNEK A DOLGOS HÉTKÖZNAPOK

A köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezésére a budavári Sándor-palota szolgál, a köztársasági elnöki rezidencia viszont a Béla király úton van, amelyet még Áder János beköltözése előtt újítottak fel.

Az államfő hivatalos külföldi útjaira kísérettel mehet, napidíjat és költségtérítést kap, szükség esetén különjáratú repülőgépet is igénybe vehet. Ha esetleg a menetrendszerű közlekedés mellett döntene, az első osztályon utazhat.

HÁROM FŐS TITKÁRSÁG AZ ÁLLAMFŐNEK, KÉT FŐS A HÁZASTÁRSÁNAK

A volt köztársasági elnök, ha kéri, lakást kap használatra, és legfeljebb háromfős titkárságot is alkalmazhat. A lakást, annak fenntartását, valamint az üzemeltetési feladatok ellátásához egy fő alkalmazását is lehetővé teszik számára. A csomag része a térítésmentes egészségügyi ellátás és személyes gépkocsihasználat. Ha a köztársasági elnök felesége vagy férje „közéletben való részvétele indokolja, kérelmére őt legfeljebb kétfős titkárság alkalmazása illeti meg”, amihez az irodát és az egyéb feltételeket is a hivatal biztosítja.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: magnetisch speelgoed
'Fel a tetejéhez' gomb