Szegedi Arcok

MacGyver, szegedi verzió: áramot vezetett a cellaajtóba két rab, hogy bosszút álljanak a börtönőrön

A hét legszürrálisabb hírére csütörtök reggelig kellett várni, de megérte. Áramot vezetett a zárkaajtóba két elítélt, akik így akartak bosszút állni a börtönőrökön, amiért azok nem segítettek cigihez jutni nekik.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség csütörtök reggel vádat emelt azzal a két elítélttel szemben, akik a felügyelőkkel szembeni haragjukat akarták megbosszulni úgy, hogy áramot akartak vezetni a zárkaajtóba.

Bár erre az ügyészség közleménye nem tér ki, nem hivatalos forrásaink alapján úgy tudjuk, a Csillag Börtönben történt az eset.

ELFOGYOTT A BAGÓ, BOSSZÚT AKART ÁLLNI A KÉT MACGYVER

A vádirat szerint a két – jogerős szabadságvesztés büntetését Szegeden töltő – vádlott kávéja és dohánya 2020. szeptember 18. napján elfogyott, mivel a cellatársaik azokat elfogyasztották és pénzük sem maradt a pótlásra – eleveníti fel a történteket az ügyészség közleménye. A két férfi haragját az is erősítette, hogy a felügyelők azt sem engedték nekik, hogy a kávét és cigit más cellák fogvatartottjai juttassák át a zárkájukba. Felháborodásában azt beszélte meg a két vádlott, hogy a cellában levő hosszabbítót megbontják és egy vezetékdarabot csatlakoztatnak az egyik konnektorba és a teljesen fém zárkaajtó kilincsébe azért, hogy az ajtóhoz legközelebb hozzáérő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak.

TÖBBSZÖRÖS VISSZAESŐ MINDKÉT RAB

A két elítélt a megbeszélteknek megfelelően egy késsel még aznap délelőtt a hosszabbítót megbontotta, a vezetékeket a konnektorba csatlakoztatás érdekében kihúzta. A cselekményüket befejezni nem tudták, mert a zárkafelelős azt észlelve a hosszabbítót elvette tőlük, összedarabolta és a kukába dobta, valamint a zárkaellenőrzés során az intézet felé azt jelentette.

A visszaeső és a többszörös visszaeső vádlottakkal szemben a főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat. A két férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb