Szegedi Arcok

Elment Fráter Gyuri bácsi, a szőregi rózsák koronázatlan királya

Elhunyt Fráter György, a Szőregi Rózsaünnep elindítója, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének alapítója, egyben a Szőregi Virág- és Dísznövény ÁFÉSZ egykori elnöke, a közismert szőregi halálhírét felesége jelentette be a közösségi médiában. Mint írja, Gyuri bácsi “sosem öregedett meg, neki 80 év aktív fiatalság jutott”.

“Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt 30 évben a szőregi rózsatermesztés teljes vertikumában vezető szerepet töltött be. Kevesen mondhatják el, hogy 80 éves korukig teljes mértékben, aktívan részt vettek a szőregi közösség munkájában” – írja a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének 2021. június 7-én megtartott tisztújítás kapcsán kiadott közleménye, melyben 25 éves munkáját köszönték meg az akkor leköszönő, de örökös tag szőreginek. Életútja elismeréséül tavaly nyáron az Életfa Emlékplakett ezüst fokozatát is átvehette az agrárminisztériumtól.

Ha valaki nem találkozott volna a fantasztikus szőregivel (szerintünk kevés ilyen ember van Szegeden és környékén), csak annyit írnánk, ő volt az,

  • aki életre hívta a Szőregi Rózsaünnepet,
  • elindította útján a Magyar Rózsatermesztők Egyesületét,
  • és hosszú éveken át a Szőregi Virág- és Dísznövény ÁFÉSZ elnöki pozícióját is betöltötte.

A felesége az alábbi sorokkal búcsúzott Gyuri bácsitól:

“Nagyszerű férj, apa és nagypapa és testvér volt, aki számára a családja jelentette a világot. Ízig-vérig úriember, példakép mindneki számára akitől rengeteget lehetett tanulni. Életigenlése kivételes, mindig aktív és mosolygós ember akit csak szeretni és csodálni lehetett. Szemében a csillogás, arcán a mosoly mindig ragyogott. Ő sosem öregedett meg, neki 80 év aktív fiatalság jutott. “A rózsák koronázatlan Királya.”

Fráter György 80 éves korában, január 22-én szombaton távozott. Köszönjük a rengeteg közös élményt, bíztatást és energiát, Gyuri bácsi!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb