Szegedi Arcok

Letoha Tamás: A koronavírus leginkább egy biofegyverhez hasonlít, de sok életet meg lehetett volna menteni a már ismert kezelésekkel

Letoha Tamás és Boldogkői Zsolt sem rejtette véka alá a véleményét. A szegedi kutatók ezúttal az Átlátszónak fejtették ki gondolataikat, Letoha Tamás azt, hogy a heparinos kezelés túl lassan terjedt el, míg Boldogkői Zsolt arról beszélt, hogy a jövőben olyan oltóanyagokat kellene létrehozni, amelyek többféle variáns esetében is alkalmazhatóak.

Mint írják, több mint két éve élünk a koronavírussal – arra keresték a választ, hogyan fertőz, mit ér a C-vitamin vagy az Aszpirin, fontosak-e az oltások. Boldogkői Zsolt, szegedi molekuláris biológus is nyilatkozott: szerinte, az oltás hatásos, a jövőben viszont olyan keverék oltóanyagokat kellene előállítani, ami többféle variáns ellen is jelentős immunológiai védelmet biztosít.

2020 TAVASZÁTÓL LEHET TUDNI, HOGY A VÍRUS VÉRRÖGKÉPZŐDÉST OKOZ

Letoha Tamás szerint 2020 tavasza óta lehet tudni, hogy a koronavírus vérrögképződési zavarokat okoz. A tüdőgyulladás szerinte ennek a folyamatnak az eredménye. „A kialakuló tüdőgyulladás egy másodlagos folyamatnak tekinthető, mert az elsődleges és a legveszélyesebb folyamat az, hogy a tüdő kis ereiben, amik a gázcseréért is felelősek vérrög alakul ki. Ez nem egy tüdőgyulladás, hanem gyakorlatilag ez egy tüdőereket érintő vérrögképződés, ami másodlagosan pneumopátiát, tehát tüdőkárosodást okoz” – mondta. A kutatóorvos ezért is kiemelte, hogy mivel a koronavírus a véralvadási folyamatokban szerepet játszik, ezt a heparin-dependens folyamatot heparinnal meg lehet gátolni.

MÁR 2019-BEN KORONAVÍRUSOS FERTŐZÖTT JÁRHATOTT MAGYARORSZÁGON

„Ott volt a heparinkötő régió a koronavírusban, ha van egy problémád, akkor neked nem egy új hatóanyagot kell nézned, hanem azt kell megnézned, hogy mi az, amit már a terápiában biztonsággal alkalmaznak. Amikor mi a szabadalmunkat benyújtottuk 2020 májusában, akkor már klinikusok nyilvánosságra hozták, hogy a heparin kezelés csökkenti a mortalitását, és hogy megfigyelték ezt a tüdővérköri trombózist” – tette hozzá Dr. Letoha Tamás. Kutatócsapata együttműködik az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel is. Az első beteg szerinte még 2019 decemberében bukkanhatott fel a budapesti kórházban, erről Elek Jenő főorvos beszélt neki. „Egy amerikai beteg volt, aki Kínából jött haza, és valamiért megállt Budapesten. Jenőék azt mondták, hogy szerintük ez volt az első koronavírusos beteg. Hiába adták neki az oxigént, a légszomj nem javult. De mikor meglátták, hogy az ujjpercek végén az erek teljesen betrombotizáltak, azonnal tudták, hogy ennél a betegnél véralvadás-gátló terápiát kell alkalmazni, és így mentették meg az életét.”

SOKAN HALTAK BELE A FERTŐZÉS KÖVETKEZMÉNYEIBE

A portálon megjelent cikkben Letoha kiemelte, szerinte, a későbbiekben is lassan terjedt el a heparinos kezelés. Mint mondta, egy irracionális pánik lett úrrá mindenkin. Miközben sokan belehaltak a fertőzés szövődményeibe, sokaknál még csak tünetet sem produkált. 2021 októberében jelent meg a the BMJ tudományos folyóiratban egy tanulmány, ami szintén a koronavírusos betegek heparinnal történő kezeléséről szól. Azt is mondta Letoha, hogy a heparin nem csodaszer, de egy fontos gyógyászati szer, amivel nagyon hatékonyan ki lehet védeni a vérrögképződést. „2020 márciusától elkezdődött ez a menj haza, maradj otthon és igyál citromos teát. Miközben a beteg pánikolt az ismeretlen fertőzés miatt.  És erre azt kommunikálták, hogy menjél haza, üljél otthon, igyál citromos teát, szedjél sok C-vitamint. Egészséges embernek, ha azt mondod, hogy szedjen C-vitamint, meg igyon citromos teát, az csodálatos, de tényleg. De hogyha te COVID-gyanús vagy, akkor azt kell mondani, hogy a beteg azonnal kezdjen el szedni aszpirint például, mert az aszpirinnel a vérrögösödési kockázata hatékonyan csökkenthető” – mondta a szegedi kutatóorvos.

BIOFEGYVER, AMI ALATTOMOS

Letoha Tamás szerint azok is a kockázati csoportba tartoznak, akik elhízottak, rossz keringési állapotúak, vérrögképződésre amúgy is hajlamosak. „Most bocsánat, de akkor is ez a legjobb szó rá, ez egy biofegyver, igazából nagyon alattomos, ha ez bejut a vérbe, akkor elég hamar tud problémát okozni, most így utólag visszagondolva. Tehát ugye ez egy elég alattomos vírus abból a szempontból, hogy nagyon korán el kell kezdeni alkalmazni ezeket a véralvadás-gátlókat, ami akár heparin, akár enyhe tüneteknél az aszpirin is lehet, de mindenképpen valami antikoaguláns gyógyszer, és akkor hatékonyan kivédhetők a súlyos szövődmények” – fogalmazott.

AZ OLTÁSOK ELŐNYT ADHATNAK

Az oltások megjelenése után a mutációk tartották, tartják sokkban a világot. Pedig Letoha szerint az Omikron megjelenése akár jó jel is lehet. Csapatával a Deltát vizsgálták, az komoly problémát okozott. „A vírus úgy próbál evolúciósan fejlődni, hogy mindig a tüskefehérjét változtatja. Az viszont nem igaz, hogy a tüskefehérje vakcinák mutáltatják a vírust. Ez nem igaz, hiszen a vírus önmagában mutálódik. A fertőzéssel immunitás alakul ki, minél többet fertőz egy vírus, annál inkább immunissá válik egy emberi társadalom a vírus ellen. És ahhoz, hogy a vírus fenn tudja tartani önmagát, ahhoz neki szó szerint mutálódnia kell” – tette hozzá a kutató. Az oltások viszont előnyt adhatnak a széleskörű immunizációhoz.

A JÖVŐBEN OLYAN OLTÁS KELL, AMI TÖBBFÉLE VARIÁNSRA IS ALKALMAS

Boldogkői Zsolt szerint az oltás hatásos, a jövőben viszont olyan keverék oltóanyagokat kellene előállítani, ami többféle variáns ellen is jelentős immunológiai védelmet biztosít. „Sokan aggódnak a vérben lévő antitestek mennyiségének relatíve gyors esése miatt, és, hogy a jelenlegi vakcinák ellen keletkezett antitestek alacsony szintű védelmet biztosítanak elsősorban a fertőzés elkapásával szemben. Ne hagyjuk azonban figyelmen kívül a T-sejtek általi védelmet, ami jelentős védelmet biztosít az omikron-fertőzés esetében is a komoly komplikációk kialakulásával szemben. Általában nem kerül elő az a tény sem, hogy mind az antitesteket termelő b-sejtek, mind pedig a T-sejtek esetében memóriasejtek képződnek, amik a fertőzést követően gyorsan mobilizálódnak. Ez azért fontos, mert az immunvédekezés egyik legfontosabb tényezője a specifikus immunválaszhoz szükséges idő, melyet a memória sejtek jelentősen lerövidítenek. Ráadásul a memóriasejtekből keletkező B-sejtekben egy variabilitás elősegítő mutációs folyamat is végbemegy, ami elősegíti az új variánsok hatékonyabb felismerését” – mondta.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb