Mindenmás

Két hónapja nem kap fizetést a rendőrnő, aki szerint a kollégái megerőszakolták a déli határon

Zsiga Katalin anyagilag is nehéz helyzetbe került, mert nem hajlandó azokkal a munkatársaival együtt dolgozni, akiket feljelentett – nyilatkozta a Blikknek az őrmester, aki szerint a kollégái megerőszakolták őt a déli határon. Sőt, még fegyelmi eljárást is indítottak ellene.

„Ellátmányt nem kaptam, a hat havi juttatást sem akarják kifizetni. Rendelkezési állományba kellene helyezniük, ehelyett igazolatlan távollétet állapítottak meg részemre” – panaszolta Zsiga Katalin a portálnak. Az őrmester tavaly december 10-e óta nem dolgozik.

NEM DERÜLT KI, HOGY VALÓBAN KÉSZÜLT-E VIDEÓ

Két hónapja számoltunk be arról, hogy Zsiga Katalin állítása szerint két kollégája elkábította, megerőszakolta és közben levideózta a déli határon. A rendőrnő azt vallotta, hogy a szüzességét a meggyalázói vették el. Katalin feljelentést tett, az ügyben minősített szexuális erőszak gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen. Január 24-én szembesítették a rendőrnőt azzal a volt kollégájával, akitől ő tudomást szerzett a felvételről. Amikor a két egyenruhás szemtől szemben állt egymással és Zsiga Katalin említést tett a felvételről, a volt munkatárs nem szólt közbe. Az eljárás úgy folyt tovább, hogy nem derült ki, valóban készült-e videó az állítólagos erőszakról.

A RENDŐRNŐ ELLEN FEGYELMI ELJÁRÁST INDÍTOTTAK

Katalin őrmester kérte az ügyészségtől igazságügyi orvosszakértő kirendelését is annak megállapítására, hogy az ellene elkövetett szexuális cselekmény megtörtént-e. Továbbá kezdeményezte annak a sötétkék ruhának a lefoglalását is, amit a történtek idején viselt, hogy a textilen fellelhető biológiai maradványokat rögzítsék. A rendőrnő ellen a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettese fegyelmi eljárást indított. Annak lefolytatását azonban addig felfüggesztették, amíg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség meg nem vizsgálja, hogy többek között Zsiga Katalin kibújt-e a szolgálati feladatai ellátása alól. A Blikk Zsiga Katalin panaszára rákérdezett az Országos Rendőr-főkapitányságnál, ám eddig még választ nem kaptak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb