Mindenmás

Indul a Szabadegyetem tavaszi szemesztere – fókuszban a koronavírus-világjárvány, és a szegedi felsőoktatás elmúlt száz éve

Buda László orvos pszichiáter, pszichoterapeuta Testi-lelki egyensúly, érzelmi érettség, párkapcsolati harmónia című előadásával szerdán megkezdődik a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem tavaszi szemesztere – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az ismeretterjesztő előadássorozat 29. szemeszterének középpontjában a koronavírus-világjárvány, illetve a szegedi felsőoktatás centenáriumához kötődően az egyetem múltja és hagyományai állnak.

AKTUÁLIS ÉS ÉRDEKES TÉMÁK AZ EGYETEMEN

A sorozatban az egyetem oktatói, kutatói és meghívott előadók hagyományosan olyan témákat mutatnak be, amelyek aktuálisak, érdekesek és sokakat érintenek. A tavaszi szemeszterben éppen ezért szól több előadás is a mindennapjok részévé vált pandémiáról, így a Covid-19 betegség lefolyását meghatározó genetikai tényezőkről vagy a járvány immunológiai vonatkozásairól. A szegedi felsőoktatás centenáriuma alkalmából az előadások között kiemelt hangsúlyt kap a Szegedi Tudományegyetem elmúlt száz éve, így a:

  • jogi kar története,
  • az egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert munkássága,
  • valamint az előd kolozsvári egyetem és a szegedi egyetem megalakulása. 

A félév folyamán a kiemelt témákon kívül olyan különlegességek is szerepelnek az előadások között, mint a keresztes hadjáratok és a középkori orvoslás, a csillagrobbanások, a mai Kína vagy Dante költészete.
   

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb