Szegedi Arcok

Fáradhatatlanul rója a köröket Szeged környékén az aktatáskás Forrest Gump: ma a vásárhelyi elkerülőnél csípték el éppen

Fáradhatatlanul rója a köröket Szeged környékén az aktatáskás Forrest Gump. Kedden reggel nyolckor az algyői hídnál csípték el, amint Vásárhely felé igyekszik, majd 11 környékén már visszafelé sietett Szegedre: ekkor már a hódmezővásárhelyi elkerülő és a 47-es út találkozásánál, a körforgalomnál tűnt fel.

A legendás Táskás Emberre kedden Balázs nevű olvasónk figyelt fel, majd az infót a Szeged365 Társalgó csoportunkban meg is osztotta két fotó kíséretében:

Mindenesetre nagy figyelemmel, és óvatosan közlekedjetek Szeged és Vásárhely között, mert bárhol feltűnhet az úton szaladó Táskás Ember. A fotókat pedig köszönjük Balázsnak!

Legutóbb egyébként a hétvégén csípték el az aktatáskás illetőt, akkor is a Szeged-Algyő-Hódmezővásárhely útvonalon rótta a köröket:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb