Szegedi Arcok

Autós üldözésbe keveredett Vincze Gábor, közismert szegedi autogramgyűjtő Domaszék és Mórahalom között

Hajmeresztő történetet osztott meg velünk Vincze Gábor “Vinyó” közismert szegedi autogramgyűjtő, aki hétfőn autós üldözésbe keveredett Domaszék és Mórahalom között az 55-ösön, ahol embercsempészeket szállító járművek nyomába eredt.

ÉPPEN AUTOGRAMGYŰJTÉSBŐL TARTOTT HAZAFELÉ, AMIKOR MEGTÖRTÉNT AZ ESET

Ahogy Gábor elmesélte számunkra, hétfő délután párjával Mórahalmon jártak, hogy ott bővítse már 24 ezer alárással büszkélkedhető autogram gyűjteményét a jelen lévő Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László színészek aláírásával. A filmekbe illő autós üldözés a hazafelé úton történt, körülbelül este hat óra magasságában.

GÁBOR FELFIGYELT KÉT SÖTÉTÍTETT AUDIRA

Gábor és párja az 55-ös úton haladtak, amikor a közismert autogramgyűjtő felfigyelt két sötétített Audira, amelyek a szembe forgalommal nem törődve balesetveszélyes előzésekbe kezdtek. Előttük a domaszéki körforgalomnál, ahol rá lehet menni az autópályára már sor állt, a rendőrök állították félre az arra haladókat. Gáborék autója mögött egy külföldi rendszámú terepjáró haladt, amit, ahogy Gábor mesélte a cseh és a magyar rendőrök üldöztek.

A TEREPJÁRÓT A RENDŐRÖK ÜLDÖZŐBE VETTÉK

Az autogramgyűjtő végignézte, ahogy a terepjáró a domaszéki körforgalom előtt hirtelen letér az útról, és árkon – bokron keresztül, a dűlük között próbál elmenekülni az őt üldöző rendőrök elől, sikertelenül. Az egyenruhások megállították és Gábor látta, hogy a járműből öt migránst szállítanak ki.

GÁBOR HABOZÁS NÉLKÜL A KÉT MÁSIK JÁRMŰ NYOMÁBA EREDT

Gábornak több sem kellett, habozás nélkül a másik két jármű után eredt, előzésekkel próbálta őket lassítani. “Üldözőbe vettem a két Audit, miközben értesítettem erről a rendőröket is, bediktáltam számukra a rendszámokat. Ők arra kértek, ne tegyem, mert akár veszélyes is lehet” – mesélte Gábor, aki a rendőrők tanácsát megfogadva nem követte tovább a menekülő embercsempészeket. “Alig negyedóra alatt lezajlott az egész, de még most is a történtek hatása alatt vagyok, soha nem éltem át eddig ilyesmit” – emlékezett vissza a tegnap estére az autogramgyűjtő.

GÁBOR TAVALY ŐSSZEL ÉPPHOGY CSAK MEGÚSZOTT EGY TÖMEGBALESETET AZ M5-ÖSÖN

“Egy hajszálon múlott az életem” – mesélte portálunknak akkor a szegedi fiatalember, aki részletesen elmondta, mit élt át a tömeges karambolban, sőt, azt is, szerinte miért kellett túlélnie a történteket.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study Medicine in Nigeria
'Fel a tetejéhez' gomb