KözéletSmart Szeged

Palkovics László: Szegeden lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa

A Szegedi Ipari Parkban lesz a Védelmi Innovációs Kutatóintézet egyik bázisa, ahol főként a lézerkutatásokra és a Szegedi Tudományegyetemen már zajló molekuláris biológiai kutatásokra fókuszálnak majd – jelentette be Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter csütörtökön Szegeden.

A BERUHÁZÁS 5 MILLIÁRD FORINTBÓL VALÓSUL MEG

Palkovics László a sajtótájékoztatón kifejtette, 5 milliárd forint a tervezett költsége a várhatóan 2025 második negyedévében elkészülő bázisnak. Az összegből – becslések szerint – 3 milliárd forintot fordítanak a háromezer négyzetméteres, három-négy szintes kutatóintézet kivitelezésére, 2 milliárdot pedig eszközbeszerzésre.

A KÖZPONT BUDAPESTEN LESZ, SZEGED MELLETT A MÁSIK BÁZIS PEDIG ZALAEGERSZEGEN

A miniszter elmondta, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet központja Budapesten lesz, 2025-re készülhet el mintegy 37 milliárd forintból. A másik “lába”, bázisa pedig Zalaegerszegen lesz, ahol elsősorban eszközök (például akkumulátorok, drónok, lánctalpas járművek) és eljárások tesztelése és validációja lesz a fő profil.

HÁROM CÉLT TŰZTEK KI

Palkovics László kifejtette, három célt tűztek ki:

  • a Magyar Honvédség rendelkezzen eszközökkel, a nem várt háborús helyzetekben “önellátó” képességgel;
  • a védelmi ipar 2030-ra érje el vagy haladja meg az 500 milliárd forintot;
  • a védelmi ipari kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) pedig a teljes K+F+I ráfordítás legalább 5 százalékát érje el.

SZEGEDEN AZ OKTATÁSI FELADATOK, VALAMINT A KUTATÁS LESZ ELŐTÉRBEN

Palkovics László szólt arról, hogy a Védelmi Innovációs Kutatóintézet alapfeladatait divíziókba szervezik: a védelmi kutatási és innovációs, nemzeti és nemzetközi kapcsolatok divízió, valamint tudás- és technológiatranszfer. Szegeden elsősorban az oktatási feladatok, valamint a NATO-s elkötelezettségekkel összefüggő kutatások és feladatok lesznek előtérben.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN RÉSZT VETT BARTÓK CSABA ÉS MIHÁLFFY BÉLA IS

A sajtótájékoztatón Bartók Csaba, Csongrád-Csanád megye 1. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje örömét fejezte ki, hogy tudásalapú munkahelyek jönnek létre a Science Parkban, amely az elvándorlást is csökkentheti. Hozzátette, a tettekben is látható, a kormány abban gondolkodik, hogy az ország meg tudja védeni magát bármilyen helyzetben. Mihálffy Béla, a megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje azt emelte ki, hogy a beruházásból látható, “a kormányzatnak fontos Szeged”.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Webbschools.org
'Fel a tetejéhez' gomb