Szegedi Arcok

Napi szürreál: anya-lánya (!) stricipárost kapcsoltak le Szegeden, akik Bitcoinba forgatták a prostiktól szerzett pénzt (videóval)

Na jó, a korrekt megfogalmazás inkább a madamme, de inkább ne menjünk bele a “szakmázásba”. Mint a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye írja, anya és a lánya 2021. augusztusától 3 nőt arra kényszerített, hogy Szegeden és környékén pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak,

  • a sértettek vagyontalanok, nehéz anyagi körülmények között élők voltak,
  • az anya-lánya páros irányította és szervezte a prostitúciót,
  • a sértetteket kizsákmányolva elvették a “megkeresett” pénzüket,
  • amit a nő fia kriptovalutába forgatott.

2021 AUGUSZTUSA ÓTA MENT AZ ANYA-LÁNYA PROSTIBIZNISZ, VÉGÜL BESZÁLLT A FIA IS

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály IV. Bűnüldözési Osztály emberkereskedelem bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást T. Tímea és társai ellen – írja egy másik közlemény, amelyet szintén ma adtak ki, csak éppen nem az ügyészség, hanem a rendőrség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves szegedi nő és 26 éves lánya, M. Valéria magyar nőket vett rá arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzenek Magyarország területén – Szegeden, Budapesten és alkalmanként nagyobb vidéki városokban. A prostitúciós tevékenység végzéséhez lakásokat béreltek és megszervezték az utazásukat. A kiszolgáltatott helyzetbe került nőknek meghatározták, hogy hol fogadják az ügyfeleket és a minimális napi bevétel összegét is. Az így megszerzett illegális jövedelmük jelentős részét elvették tőlük.

BITCOINBA FEKTETTÉK A PROSTIPÉNZT

A bűncselekmény elkövetésében segédkezett az asszony fia, M. Richárd is, aki a gyanú szerint 2021 augusztusa előtt a kizsákmányolt nőktől elvett pénzeket azért, hogy a hatóságok elől elrejtse, kriptovalutába fektette be.

EGYSZERRE NÉGY HELYSZÍNEN TARTOTTAK RENDŐRSÉGI AKCIÓT SZEGEDEN, KÉT 20 MILLIÓS KOCSIT FOGLALTAK LE

A KR NNI nyomozói 2022. március 22-én 6 órakor egyszerre négy helyszínen hajtottak végre kutatást Szegeden, amelyek eredményeként több mint 1 millió Ft készpénzt, több mobiltelefont, táblagépeket, laptopokat, adathordozókat, továbbá zálogjegyeket és a prostituáltak bevételeit tartalmazó jegyzeteket foglaltak le.

A bűncselekményből szerzett vagyonból a gyanúsítottak vásároltak két gépkocsit mintegy 20 millió Ft értékben és egy 26 millió Ft értékű lakást is. A nyomozók vagyonvisszaszerzési eljárás során az ingatlant zár alá vették, a járműveket lefoglalták.

Az alábbi rendőrségi videón egy hófehér M Sport 5-ös BMW-t foglalnak le (nesze neked, strici-sztereotípiák):

A KR NNI nyomozói T. Tímeát és M. Valériát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. M. Richárdot pénzmosás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

LETARTÓZTATÁS INDÍTVÁNYOZ AZ ÜGYÉSZSÉG, MIELŐTT EL TUDNÁNAK SZÖKNI

Az emberkereskedelem bűntette miatt indult büntetőeljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt az elkövetők letartóztatásának elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon tartandó üléseken fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb