Sport

Irány a montreali VB: Jászapáti Petra és Kónya Zsófia is bekerült a tízfős keretbe

Tízfős csapat képviseli a magyar színeket áprilisban a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán. Erről kapcsolatban Kósa Lajos, a magyar szövetség (MOKSZ) elnöke arról számolt be a MOKSZ közösségi oldalán, hogy a férfiaknál az olimpiai bajnok és összetett vb-címvédő Liu Shaoang mellett Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Talabos Attila és Bontovics Balázs alkotja a csapatot, míg a nőknél a szegedi Jászapáti Petra, és Kónya Zsófia, valamint Sziliczei-Német Rebeka, Somogyi Barbara és Somodi Maja szerepel majd.

“A jövő csapatát keressük és építjük, hiszen új olimpiai ciklus kezdődött. Immár Milánóra kell készülni, szerencsére van kihez nyúlni” – fogalmazott a sportvezető, aki kiemelte, hogy a női csapat átlagéletkora mindössze 21,8 év, míg a férfiaké még ennél is fiatalabb 20,4 évvel.

A VISSZALÉPÉSEK MIATT INDULHAT JÁSZAPÁTI PETRA ÉS A NŐI VÁLTÓ

Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere az MTI-nek megerősítette, hogy bár eredetileg a női váltó nem kvalifikálta magát a vb-re, de a visszalépések miatt mégis indulhat. Az már egy hete eldőlt, hogy a magyarok legjobbjai közül Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry nem vesz részt a vb-n. A sportág világbajnokságát eredetileg márciusban rendezték volna, de az időpontot három héttel elcsúsztatták, így április 8. és 10. között zajlik majd Montrealban.

SPORTTÖRTÉNELMET ÍRTAK PETRÁÉK

Kialudt február 21-én a téli olimpiai láng, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt. A magyarok egy arany- és két bronzéremmel zártak a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén. Liu Shaoang győzött 500 méteren, ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok. Harmadik volt 1000 méteren és a vegyesváltóban. Utóbbiban futott még testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia. A két szegedi lány így megszerezte városunk történelmének első olimpiai érmét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb