Közélet

A NATO felkészül egy esetleges orosz támadás elhárítására

Az Egyesült Államok és a NATO is felkészül arra, hogy szükség esetén el tudjanak hárítani egy olyan támadást, melyet Oroszország NATO-országok ellen indít – írja a Portfolio Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának bejelentése után a Reuters-re hivatkozva.

Mint kiderült, Joe Biden elnök és kabinetjének egy része ma utazott Lengyelországba, hogy megtekintsék a határ mentén összevont NATO-csapatokat. A NATO jelentős erőket csoportosított át a katonai szövetség keleti szárnyára, többek közt Magyarországra is jönnek majd katonák. A csapatösszevonások deklarált célja, hogy elrettentsenek egy esetleges agressziót Oroszország részéről, Joe Biden elnök korábban úgy fogalmazott, hogy a védelmi szövetség „megvéd minden inchet a NATO-országok területéből.”

MÉG NEM TUDNI, MIKOR ÉRKEZNEK A KATONÁK MAGYARORSZÁGRA

Már eddig is az a magyar katonákból álló harccsoport látta el a keleti országrészben a megerősített jelenlétet, amit nyitottá tettek, és amihez öt nemzet jelezte, hogy csatlakozna – közölte az Index szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy budapesti beszélgetésen, amelyet a brüsszeli NATO-csúcs után tartottak. Annak érdekében, hogy a NATO megerősítse a szövetség keleti, délkeleti szárnyát, előretolt védelmi jelenlétet hozott létre, és összesen nyolc zászlóaljharccsoport alakul meg. Magyarország lehetővé tette, hogy más NATO-tagországok is csatlakozzanak ehhez a zászlóaljcsoporthoz. E szándékát eddig az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Olaszország és Montenegró jelezte eddig. Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy budapesti beszélgetésen a döntéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a keleti országrészben eddig is a magyar katonákból álló harccsoport látta el a megerősített jelenlétet. A tárcavezető nem tudta megmondani, hogy a másik öt ország katonái mikor érkeznek meg, ugyanis erről minden NATO-tagállam saját hatáskörben dönt.

KÖZÖS KIKÉPZÉSEN VESZNEK RÉSZT A KATONÁK

Benkő Tibor hozzátette, hogy az ide érkezők saját felszerelésükkel vesznek majd részt a magyar katonákkal a Dunántúlon, a bakonyi repülőtéren a közös kiképzési és felkészítési feladatokban. Benkő Tibor ugyanakkor leszögezte: a jelenlegi helyzet nem indokolja, hogy a keleti országrészben más nemzetek katonái is részt vegyenek a feladatokban. A honvédelmi miniszter felidézte: Ukrajna határánál már tavaly novemberben megjelentek a kiképzést és gyakorlatot végrehajtó orosz csapatok, így a NATO kidolgozott egy több lépcsőből álló reagáló tervet. Magyarország már január 17-én felállított egy zászlóaljharccsoportot, melyet a NATO-nak is felajánlott mint előretolt megerősítő jelenlétet. A magyar katonákból álló, magyar vezetésű harccsoport már február végére elérte a NATO harckész minősítését. Hasonló NATO-erők voltak eddig is a Baltikumban és Lengyelországban – tette hozzá. Benkő Tibor megjegyezte: most a NATO úgy döntött, hogy az eddigi előretolt jelenlétet előretolt védelemre váltják, azonban a magyar emberek életében ez nem jelent változást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb