Mindenmás

Elkészült a kocsiszín, Szegedre költöznek a tram-trainek és bővül a feltételes megállók száma is

Bár még csak óránként közlekednek a szerelvények, csúcsidőben mindig tele vannak, nagyon népszerű az új közlekedési forma – mondta Mucsi László projekttanácsadó, majd hozzátette, a népszerűségre tekintettel minimum május végéig használhatják majd ingyenesen a közlekedők – mondta a Promenád24 tudósítása szerint Mucsi László, a tram-train projekt tanácsadója a Rádió7 keddi Közös nevező című műsorában.

A műsorban elhangzott, amellett hogy gyors és kényelmes, babakocsisok, bringások és mozgáskorlátozottak is igénybe tudják venni, utóbbival kapcsolatban Mucsi László hangsúlyozta, minden szerelvény teljesen akadálymentesített.

MÁR JAVÍTJÁK A TRAM-TRAIN KÍGYÓZÓ MOZGÁSÁÉRT FELELŐS PROBLÉMÁT

Kanda Imre főmérnök ugyanakkor kiemelte, hogy az elmúlt 4 hónapban semmilyen komolyabb műszaki gond nem volt a szerelvényekkel, és már csak egy dolgot kell teljesíteniük, hogy megkapják a típusengedélyt. Ez az egy dolog az a bizonyos szinuszos futás, amelynek okát már megtalálta a gyár és javítják, de ez a szinuszos futás tulajdonképp egy utaskényelmi szempont, ettől még teljes biztonsággal közlekednek a szerelvények, hiszen ha nem így lenne, akkor a hatósági engedélyt sem kapták volna meg. A fent említett szinuszos futás a 80-85 km/órás sebességnél jött elő egyébként.

EGY HÉTEN BELÜL ÁTADJÁK A SZEGEDI REMÍZT

Mint kiderült, a műsorban szóba került a megállók kérdése is. Szegeden nagyon sok a megálló, de az, hogy ennek számát csökkentsék, Szeged városán múlik, ezenkívül ezt akkor érdemes megvizsgálni, amikor a végleges menetrend szerint közlekednek a járatok és legalább egy féléves időszakot kell vizsgálni, hogy lássák, valójában mennyire van szükség Szegeden belül az egymástól kis távolságra eső megállóhelyekre. Ami Vásárhelyt illeti, Kishomokra szeretnének egyet az emberek, de ennek beiktatása egy rendkívül bonyolult folyamat, hiszen a vasútban közlekedő vonatok, személyvonatok és tehervonatok közlekedéséhez kell igazítani a tram-train közlekedését. A szegedi remíz elkészült, ennek műszaki átadása egy héten belül megtörténik. Itt minden javítási és karbantartási munkálatokat el tudnak végezni a szerelvényeken, speciális mérőeszközök, berendezések állnak itt rendelkezésre.

ÁPRILIS 3-TÓL BŐVÜL A MEGÁLLÓK SZÁMA

A MÁV keddi közleménye szerint április 3-tól bővül a feltételes megállók száma, és az utasoknak előre jelezniük kell leszállási szándékukat a tram-train járatok szegedi és hódmezővásárhelyi megállóhelyeinek többségén. MInt írják, a személyszállító vonatok és a tram-train is csak abban az esetben állnak meg a feltételes megállóhelyeken, ha van felszálló utas, vagy a leszállási szándékot időben jelezték az ajtó melletti leszállásjelző gomb megnyomásával.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb