Smart Szeged

Hamarosan már Szegeden javíthatják a tram-traineket, a kocsiszínbe április közepén költözhet be a járműflotta

Mucsi László, a tram-train projekttanácsadója szerint egyre népszerűbbek a tram-train szerelvények, melyeket már most, a próbaüzem idején is rendkívül sokan használnak napi szinten utazásra Szeged és Hódmezővásárhely között. Kanda Imre viszont arról beszélt ma, hogy a szegedi kocsiszín április közepére már rendelkezésre fog állni ahhoz, hogy beköltöztethető legyen a járműflotta.

A Promenád24 azt írja, hogy a Rádió 7 Közös Nevező Extra című műsorában Mucsi László a tram-train kihasználtságának sikeréről beszélt. Mint mondta: átlagban 60-70 százalékos, közlekedési csúcsokban viszont közel százszázalékos kihasználtsága van a vasútvillamosnak.a Azt is hozzátette, hogy a lengéscsillapítók cseréjével orvosolható lehet a tram-train kígyózása.

KÉT IRÁNYBAN IS ZAJLANAK A VIZSGÁLATOK A KÍGYÓZÁS MEGSZÜNTETÉSÉT ILLETŐEN

A műsorban a vasútvillamos projektvezető főmérnöke, Kanda Imre kiemelte, két irányban is zajlanak a vizsgálatok a kígyózás megszüntetését illetően. Vizsgálják a sínkerék kontaktmechanikáját, az ott fellépő erőket és az oldalerőből származó mozgásokat, valamint a forgóváz oldalirányú lengéscsillapítását is, ez utóbbi lehet ugyanis az oka a balesetveszélyesnek nem mondható, ám az utazási komfortérzetet kedvezőtlenül befolyásoló kígyózó mozgásnak.

MINDEN EGYES BEAVATKOZÁSHOZ ENGEDÉLY KELL

Nagy valószínűséggel az oldalirányú mozgást a rezgéscsillapítók cseréjével lehet kiküszöbölni – árulta el a projektvezető főmérnök, aki hozzátette: mivel típusengedélyezési eljárásban vannak a szerelvények, minden egyes beavatkozáshoz engedélyt kell kérniük a vasúthatóságtól, továbbá tájékoztatniuk kell a leendő üzemeltetőket is, ezért időigényes a folyamat, ám pár hónapon belül meg kell, hogy oldódjon a probléma. Kanda Imre megjegyezte, a kerékprofil kialakítását padló alatti kerékesztergákkal lehet elvégezni, ezért a gyártó Budapestre küldte a szerelvényt. A jövőben azonban erre sem lesz szükség, hiszen már beszerzés alatt van a tram-train frissen elkészült járműjavító csarnokának kerékesztergája is.

A SZEGEDI KOCSISZÍNBE ÁPRILISBAN KÖLTÖZHETNEK BE A TRAM-TRAINEK

Mint a portál írja, a szegedi kocsiszín kapcsán a főmérnök elmondta, az épület műszaki átadás-átvétele folyamatban van, és hamarosan azoknak a gépeknek és technológiai berendezéseknek, külső vasúti infrastruktúrának is elkezdődik az átadás-átvétele, melyek a járművek karbantartásához és javításához tartoznak. A főmérnök szerint április közepére már rendelkezésre fog állni a járműtelep ahhoz, hogy beköltöztethető legyen a járműflotta.

“Az üzemeltetési kérdésekben nagyon sokat fog segíteni, hogy lesz egy olyan járműtelep, amelynek technológiája kifejezetten a tram-train járművekhez van igazítva, és semmi más nincs ott, csak a tram-train járművek tárolására és javítására szolgáló eszközök”

– hangsúlyozta Kanda Imre. A hódmezővásárhelyi járműtelep kapcsán Mucsi László projekttanácsadó elmondta, a közbeszerzés lezajlott, megfelelő ajánlatok érkeztek be, gyakorlatilag megvan a kivitelező, de a szerződés még nem lépett hatályba. Mint mondta, a vásárhelyi járműtelep elsősorban tárolásra és a kisebb karbantartások elvégzésére lesz alkalmas, de a takarításokat is ebben az épületben fogják elvégezni.

Ilyen volt a kocsiszín építése:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto swiper
'Fel a tetejéhez' gomb