Szegedi Arcok

Szegedről került ki a megye tortája: a Csanád vezér csemegéje tarolt a megmérettetésen

A szegedi Virág cukrászda mestercukrásza, Gyuris László által készített Csanád vezér csemegéje lett idén Csongrád-Csanád megye tortája – jelentették be szerdán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A Csongrád-Csanád megyei önkormányzat által meghirdetett versenyre a nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, melyekben a térség jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet.

A meghirdetett sajtótájékoztatón elmondták, hogy a szakmai megmérettetésre kilenc nevezés érkezett. A zsűri ezek közül választotta ki azt a négyet, amelyet a második fordulóban már a szakemberek előtt kellett elkészíteniük a versenyzőknek. Ekkor a zsűri tagjai ellenőrizték a technológiát, és a receptek pontos betartását is. A Gyuris László által készített díjnyertes torta alapanyagai között szerepel a batáta, a szentesi meggy, a tökmag, a mogyoró és a sütőtök, valamint a megyében szintén nagy mennyiségben előállított tej. Mindezek mellett:

  • a verseny második helyezettje a hódmezővásárhelyi Szőke cukrászda cukrásza, Horváth Vivien által készített Homoki kabakos lett, valamint
  • harmadik helyezést ért el, és a legjobb innovációért járó különdíjat is megkapta Lawal-Papp Zsófia a makói Papp cukrászdából Hagymás álom nevet viselő alkotásával.

További részletekkel, valamint videóriporttal is jövünk hamarosan!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb