Közélet

Több mint két éve lejárt okmányokkal is lehet vasárnap szavazni

Mivel a kormány a 2020. március 11-e óta lejárt okmányok érvényességét meghosszabbította, ezért ezek bemutatásával is részt lehet venni a vasárnapi parlamenti választáson – írta az MTI, így a lejárt igazolványokkal, vezetői engedélyekkel és útlevelekkel Szegeden is el lehet menni szavazni.

Mint tudjuk, a magyarországi szavazókört felkereső választópolgárnak a szavazatszámláló bizottság előtt igazolnia kell személyazonosságát vasárnap, amit bármilyen típusú, erre alkalmas igazolvánnyal megtehet. A szavazatszámláló bizottság elfogadja az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. Emellett a választópolgárnak igazolnia kell lakcímét vagy személyi azonosítóját.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején lejárt okmányokat a szavazatszámláló bizottságok vasárnap elfogadják.

Mint kiderült, érvényesnek tekintik azt a személyazonosító igazolványt, vezetői engedélyt, illetve útlevelet, amelynek az érvényességi ideje 2020. március 11-i, vagy azt követő időpontban járt le. A korábban lejárt okmányokat érvénytelennek tekintik.

RENDKÍVÜLI NYITVATARTÁS LESZ A HÉTVÉGÉN A KORMÁNYABLAKOKNÁL

A Miniszterelnökség korábban közölte: annak érdekében, hogy a választásra jogosultak élni tudjanak szavazati jogukkal, a választópolgárok akár a választás hétvégéjén is pótolhatják a szavazáshoz szükséges, de érvényét vesztett, elveszett, sérült okirataikat. A kormányablakok és okmányirodák Szegeden is rendkívüli nyitvatartással biztosítják szombaton és vasárnap a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését. A választás hétvégéjén azonban kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség, illetve az elveszett vagy megsérült lakcímkártya pótlására. Ha valakinek semmilyen személyazonosításra alkalmas okmánya sincs (személyi igazolványa, érvényes útlevele, jogosítványa), akkor ideiglenes személyi igazolványt kap, amellyel részt vehet a szavazáson.

JÚNIUS 30-IG KELL MEGHOSSZABBÍTANI A LEJÁRT OKMÁNYOKAT SZEGEDEN

A veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok, a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga érvényessége és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig lehettek érvényesek. 2022. január 1-jén viszont ez a kormányrendelet hatályát veszítette. A 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás pontosan meghatározta, hogy a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is 2022. június 30-ig érvényes, tehát eddig kell meghosszabbítani. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb