Mindenmás

Árulkodó dobozok: már nem csak a munkások szerint lesz ALDI a Dugonics téren

Már nem csak a munkások szerint lesz ALDI a Dugonics téren, hiszen Bence nevű szemfüles olvasónk ma arra lett figyelmes, hogy az egykori Tesco előtt lepakolt nagy mennyiségű dobozokon a Hofer Magyarország Kft. nevét tüntették fel, ami az ALDI üzlethálózat ingatlanainak építésével és üzemeltetésével foglalkozik.

Tavaly július 31-én zárták be az egykori Domus Szeged épületét. Azóta foglalkoztatja a szegedieket, hogy vajon ki költözik be az egykori (kis)Tesco épületébe. Január végén már nagyban zajlottak a munkálatok, és az ott dolgozó munkások ráerősítettek arra a gyanúra, hogy ALDI fog nyílni a régi, szegedi Domus áruház helyén. Akkor rákérdeztünk az üzletláncnál, akik ezt írták:

“Köszönöm az ALDI Magyarországnak címzett megkeresését. Szeretném tájékoztatni, hogy az ALDI jelenleg nem tud információval szolgálni a sajtónak hálózatának bővítéséről. Amennyiben a vállalat üzletet nyit Magyarországon, azt megelőzően természetesen tájékoztatja vásárlóit és a sajtó képviselőit is.”

ÁRULKODÓ CÉGNÉV A DOBOZOKON

Nagyon úgy tűnik, hogy tovább nem igazán tudja titkolni az ALDI, hogy birtokba vették a Domus Szeged épületét, hiszen Bence nevű olvasónk szerkesztőségünknek küldött fotóiból tisztán kivehető a biatorbágyi székhelyű Hofer Magyarország Kft. neve, ami az ALDI üzlethálózat ingatlanainak építésével és üzemeltetésével foglalkozik.

Az emis.com azt írja, hogy az ALDI Magyarország az ALDI-Dél vállalatcsoport tagja, mely a világ számos országában jogilag önálló társaságokon keresztül képviselteti magát. Nagy-Britanniában és Írországban az üzletek száma meghaladja a 500-at, több mint 1 110 üzlettel van jelen 29 amerikai tagállamban a keleti parttól Kansasig. A Hofer név alatt Ausztriában több mint 430 üzlet működik. Mindemellett folyamatosan tovább növekszik: az Ausztráliában található üzleteik száma már meghaladta a 240-et. Az üzletlánc 2008-tól van jelen Magyarországon.

TAVALY NYITOTTAK ÜZLETET A MAKKOSHÁZI KÖRÚTON

A hosszas várakozás után tavaly július elsején megnyitotta harmadik üzletét Szegeden az ALDI. A volt Media Markt helyén, a Makkosházi körúton nyitottak új üzletet, ezzel Magyarország legnagyobb alapterületű ALDI áruházát birtokolják. Az üzletlánc nem is akárhogy startolt el, a nyitás napjára ugyanis a Kisállatokért és Környezetért Alapítvány adománygyűjtő standját is felállították, így egy nemes akcióhoz járultak hozzá.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Click Here
'Fel a tetejéhez' gomb