Közélet

Nógrádi György: napokon belül totális háború jöhet

“Amit most látunk, az csak felkészülés a totális háborúra” – nyilatkozta a TV2-nek pénteken Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint új helyzet elé kerültek az oroszok, semmi sem következett be semmi abból, amire számítottak. Az ukrán hadsereg kitart, napokon belül totális háború jöhet.

EZ MÉG CSAK FELKÉSZÜLÉS A TOTÁLIS HÁBORÚRA

„Amit most látunk, az csak felkészülés a totális háborúra. Az eredeti orosz cél egyértelműen az volt, hogy Belarusz felől bejönnek, elfoglalják Kijevet és gyors győzelmet aratnak” – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint semmi nem következett be abból, amire az oroszok számítottak. Ők azt várták, hogy az ukrán hadsereg megadja magát, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig külföldre menekül.

„Bekövetkezett az, amire senki nem számított: álló háború Donyecknél és Luhanszknál. Most az álló háború az azt jelenti, hogy az oroszok előre mennek napi 8–12 kilométert” – magyarázta Nógrádi György.

OROSZ STRATÉGIA: KRÍMET ÖSSZEKÖTNI A SZÁRAZFÖLDDEL, MAJD DONYECK ÉS LUHANSZK BEOLVASZTÁSA

Szerinte az orosz stratégia az, hogy a Krímet összekötik a szárazfölddel, aztán Donyeck és Luhnaszk beolvad Oroszországba, majd elveszik Ukrajna tengerpartját is. „A probléma, hogy olyan mélységű nyugati technika özönlött be Ukrajnába, hogy Ukrajna ma a világ egyik legjobban felfegyverzett országa” – mondta el a biztonságpolitikai szakértő.

Emlékeztetett, hogy az amerikaiak újabb 800 millió dolláros katonai támogatást jelentettek be Ukrajna részére, és a franciák is folyamatosan támogatják Ukrajnát. „A kérdés már nem a technika, hanem az ember, aki kezelni tudja” – mondta a szakértő.

Nógrádi György elmondta, hogy ezzel az oroszok új helyzet elé kerültek, véleménye szerint néhány nap és elindul a totális háború, vagyis

  • a légierő mellett,
  • a tengerről is támadnak majd az oroszok,
  • de bevetik a drónokat,
  • és a szárazföldi erőket is.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: more
'Fel a tetejéhez' gomb