Mindenmás

Ezer forintos étolaj, kétezer forintos csirkemell – ez várhat ránk Szegeden is, ha májustól megszűnik az élelmiszerár-stop

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a február elsején bevezetett árstopok beváltak. De hogy maradnak-e április vége után is, arról csak jövő héten dönthet a kormány. Ezzel kapcsolatban a Portfolio megnézte, mivel járna az árstopok elhagyása, vagyis mennyibe fog kerülni a tej, és a csirkemell kilónkénti ára.

Mint írták, lehetetlen pontosan megmondani, hogy az árstop végével meddig emelkedik az érintett termékek ára, de számításaik szerint:

  • a csirkemell kilónkénti ára megközelítheti a 2000 forintot,
  • egy liter UHT tejért pedig vélhetően több mint 320-330 forintot kell majd adni,
  • a sertés comb comb fogyasztói ára kilónként 1600 forint közelébe emelkedhet,
  • a finomliszt kilója legalább 270 forintba kerülhet, de ennél magasabb áron sem lepődhetünk meg,
  • a kristálycukornál 300 forint feletti árcédulák lesznek a polcokon, és
  • az étolaj literenkénti ára óvatos becslés szerint is 950-1000 forintra ugrik majd.

Úgy becsülték, hogy a legtöbb hatósági áras terméknél a piaci ár májusban legalább 20-25 százalékkal lehet magasabb, mint most a rögzített. Persze a piaci ár csak akkor áll vissza, ha a kormányzat nem hosszabbítja meg az árstopot.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb