Sport

Szeged365 podcastinterjú: a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola csapata is megméretteti magát az NN Ultrabalatonon – céljuk, felhívni az iskola tanulóinak figyelmét az ökotudatosságra

Nem mindennapi megmérettetésre készülnek az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola sportszerető tanáraiból, hallgatóiból és szülői közösségéből álló csapata, akik egy nagyot álmodva közösen beneveztek az április 29. és május 1-je között zajló NN Ultrabalatonra, Közép-Európa leghosszabb futóversenyére. A versenyről Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi intézményvezető és Enginé Molnár Csilla tanárnő, az iskola csapatának ötletgazdája és szervezője mesélt nekünk.

AZ SZTE JUGYU CSAPATÁBAN 13 FUTÓ ÉS 7 BRINGÁS KÍSÉRŐ INDUL AZ ULTRABALATONON

Enginé Molnár Csilla elmesélte, az SZTE JUGYU csapata 13 futóval és 7 kerékpáros kísérővel teszi magát próbára április 30-án, szombaton, Balatonfüredről indulva, az igazán embert próbáló távon: a csapatra 210 km folyamatos futás vár, ahol a tagok 12 szakaszban váltják majd egymást, ami azt jelenti, hogy a teljes JUGYU-s csapat másnap reggel fog valamikor 5-6 óra között berobogni a célba. A megmérettetésen a tanárnő áll elsőként a rajthoz a futók között, az intézményvezető pedig a kerékpáros kísérők egyikeként követi nyomon, segíti, például frissítők biztosításával az iskola versenyzőinek útját.

AZ ESEMÉNY JÓTÉKONYSÁGI CÉLOKAT IS SZOLGÁL: EGY SZABADTÉRI TANTEREM LÉTREHOZÁSÁT SZERETNÉ MEGVALÓSÍTANI AZ ISKOLA

A versenyen való részvétellel az intézmény elszánt és lelkes csapata szeretné felhívni az iskola tanulóinak figyelmét az ökotudatosságra, a környezetvédelemre és a sportszeretetre. Ahogy Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi elmondta, az esemény jótékonysági célokat is szolgál, ugyanis az iskola alapítványán keresztül célzottan támogathatják a szülők a JUGYU csapatát. A beérkezett támogatásokból pedig egy szabadtéri tantermet hoznak majd létre az iskola udvarán, ahol jó idő esetén a gyerekek a szabadban tanulhatnak, hiszen így könnyebb a környezettudatos nevelés, mint a négy fal között a hagyományos tantermi órák keretében.

Hallgasd meg teljes beszélgetésünket az NN Ultrabalatonról Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi intézményvezetővel és Enginé Molnár Csilla tanárnővel, melyből még többet megtudhatsz a versenyről és a szabadtéri tanterem ötletéről.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb