Mindenmás

Baleset a majálison: ugrálóvárat kapott fel a szél Algyőn, egy kisfiú is kórházba került (frissítve)

“A tegnapi nap folyamán, Algyőn felkapott a szél egy ugrálóvárat, benne 2 gyerekkel. Mentők is érkeztek a helyszínre” – írta szerkesztőségünknek hétfő délután egy neve elhallgatását kérő olvasó. Mint kiderült, a baleset a három napos Algyői Falunapokon történt. Idő közben sikerült felvennünk a kapcsolatot Márton-Solymosi Melindával, a játékok üzemeltetőjének vezetőjével, aki elmondta, hogy egy kisfiú, és az Ő munkatársuk sérült meg a balesetben.

Április 29-én kezdődött a falunap Algyőn. A három napos programkavalkád egyik eleme pedig az ugrálóvár volt, amelyet az utolsó napon, pont május elsején kapott fel a szél. A baleset körülményeiről az Országos Mentőszolgálatnál érdeklődtünk, akik válaszlevelükben azt írták, hogy “a helyszínre riasztott mentők egy fiatal férfit, és egy kisfiút szállítottak stabil állapotban kórházba.”

FRISSÍTVE (17:17): MEGSZÓLALT A SZERVEZŐ

Az Algyői Csevegő nevű Facebook csoportban vasárnap Bogdán Tamás, az Algyői Sportkör vezetője, és az esemény szervezője szólalt fel. Mint írja: “Szeretnék elnézést kérni a rossz élmények miatt, amit az elszabadult felfújható játék okozott! Jó szándékkal, nagy energiát fektetve a mai napba, szerettünk volna örömöt okozni a kilátogató érdeklődőknek. Sajnos történt valami, amire eddig nem volt példa, de jelen pillanatban a legfontosabb információ, hogy komolyabb sérülése nem történt szerencsére. A barátom kisfia és az üzemeltető egyik alkalmazottja mindketten jól vannak.” A csoportból mindezek mellett az is kiderült, hogy az ugrálóvárat üzemeltető cég szerint a szabályoknak megfelelően építettek fel mindent, úgy ahogy a játékengedélyekben is benne van.

A RÖGZÍTÉSSEL LEHETETT A GOND

Nem hivatalos információk arról szólnak, hogy a műfüves pálya miatt nem lehetett szögekkel rögzíteni az ugrálóvárat, magyarán, nem volt tökéletesen leerősítve. “Vannak szabályok a rögzítésre amit mi betartottuk, ergo kérem ne vigyen bele senki semmi politikát, mert az Algyői Sportkör, mint ahogy mi is, jól járt el. Volt már több rendezvényünk műfüves pályán és az előírásnak megfelelően volt rögzítve…” – írta a vállalat képviselője az Algyői Csevegő nevű Facebook csoportban.

FRISSÍTVE (18:09): AZ ÜZEMELTETŐ CÉG MUNKATÁRSA, ÉS EGY KISGYERMEK SÉRÜLT MEG – MEGSZÓLALT AZ ÜZEMELTETŐ CÉG VEZETŐJE

Szerkesztőségünk felkereste Márton-Solymosi Melindát, az üzemeltető cég vezetőjét, aki elárulta, hogy a balesetben egy kisgyermek, illetve az Ő munkatársuk sérült meg. Mint kiemelte, az Algyői Falunapok második napján történt a baleset, és nem ugrálóvárat, hanem egy ninja akadálypályát kapott fel a hatalmas erejű szél. “Érthetetlenül álltunk a dolog előtt. Felkapta a szél a ninja akadálypályát, ami összességében 800 és 900 kiló körül volt, és gyakorlatilag 10-15 méter magasan átvitte a kerítésen kívülre” – tette hozzá Melinda, majd azt is elmondta, hogy hatalmas nagy baj azért nem történt, a kórházba került kisfiú már aznap visszatért a pályára, valamint a munkatársuk is zúzódásokkal megúszta.

Hallgasd meg a teljes interjúnkat Márton-Solymosi Melindával:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb