KözéletVideo365

Szeged365 fotóriport: van még mit leszedni… így álltak kedd délben választási plakát-ügyben Szeged közterületei

Kedden 16 órakor lejár a határidő arra, hogy az országgyűlési választáson induló jelöltek és pártok eltávolítsák a kampány időszakában közterületen elhelyezett plakátjaikat – írtuk meg ma reggel, cikkünk megjelenését követően pedig nyakunkba vettük a várost, hogy megnézzük, maradt-e még kint valami az utolsó pillanatokra.

Röviden: maradt, nem is kevés.

Következzen egy Szeged365 villámvideó a késő délelőtti helyzetről, amelyet megnézve támpontot kaphatnak az illetékesek, hogy hová kell még elugraniuk plakátot vágni a délutáni határidő lejártáig. A jó kisdobos ott segít, ahol tud:

A felvételek 11 és 12 óra között készültek, azóta természetesen lehet, hogy már leszedték a maradékot is.

EZT MONDJA A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY

A választási eljárási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 3-án 16 óráig kell eltüntetni az eszközöket. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték. Szeged város önkormányzata a határidő lejárta után maga is eltávolíthatja a plakátokat, ennek költségét pedig természetesen kiszámlázhatja az illetékeseknek.

Operatőr: Magyar Andor, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb