Mindenmás

Egy eltűnt idős férfit keresnek a vásárhelyi rendőrök

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 76 éves férfi megtalálásában – olvasható a rendőrség honlapján. Mint írják, körözési eljárást folytatnak az ismeretlen helyen tartózkodó Mihály László Antal eltűnésének ügyében.

Kiemelték, hogy a rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 76 éves férfi 2022. május 4-én kora este, budapesti tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Mihály László Antal:

  • 170 centiméter magas,
  • átlagos testalkatú,
  • haja ősz.

Eltűnésekor kék farmernadrágot és kabátot, kockás inget, valamint piros sportcipőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb