Sport

Drámai meccsen jutott be a play-offba a Szedeák: 79–80-ra megverték a DEAC-ot

Csak egyszer, 11 másodperccel a vége előtt vezetett a Szedeák péntek este Debrecenben a DEAC elleni mérkőzésen, de óriási fordítással, a csapat történetében először, egymás után két évben ott vannak a szegediek a rájátszásban- írta a Szedeák közleményében.

“ÓRIÁSI DOLOG, HOGY EGYMÁST KÖVETŐ KÉT ÉVBEN IS OTT VAGYUNK A RÁJÁTSZÁSBAN”

“Az elején egy picit rányomta a bélyegét a játékunkra a nagy akarás,  hiszen nagyon szerettünk volna ma nyerni, de bebizonyítottuk, hogy vert helyzetből is képesek vagyunk felállni. A srácok ma is megmutatták, mekkora szívük van! Persze, szerencse is kellett ehhez, de azt gondolom, hogy jó csapatnak van szerencséje. A mi klubunk életében óriási dolog, hogy két egymást követő évben is ott vagyunk a rájátszásban, ezért nagyon boldog vagyok!” – értékelte a mérkőzést Simándi Árpád, vezetőedző.

“A KITŰZÖTT CÉLUNK KEZD MEGVALÓSULNI”

Kardos Péter, a szegedi klub elnöke elmondta, végig bízott benne, hogy a rossz kezdés ellenére nyerni fognak. “Korábban többször mondtam: a mi célunk az lehet, hogy egy olyan klubot építsünk, amelynek évről-évre reális esélye van a playoffba kerülésre. Azzal, hogy a tavalyi bronzérem után idén is ott leszünk a rájátszásban, a kitűzött célunk kezd megvalósulni és szintet léptünk. Várjuk a szurkolóinkat szerdán az Oroszlány elleni mérkőzésre, együtt kiharcolhatjuk, hogy még előkelőbb pozícióból vághassunk neki a bajnoki negyeddöntőnek” – nyilatkozta Kardos Péter.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

DEAC–Naturtex-SZTE-Szedeák 79–80 (22–16, 25–15, 15–20, 17–29)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, középszakasz, középház, 9. forduló. Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Földházi, Györfy, Sörlei.
DEAC: Kerpel-Fronius G. 4/3, Polyák 14/6, Valerio-Bodon 15/3, Drenovac 15, DZSELETOVICS 29/15. Csere: Gáspár 2. Vezetőedző: Berényi Sándor.
Naturtex-SZTE-Szedeák: PERSONS 29/18, Szatmári 2, Cook 15/9, Bognár 8, Alston 4. Cserék: Davis 15/3, Keller, Balogh, Kerpel-Fronius B. 7/6, Filipovics. Vezetőedző: Simándi Árpád.
Kipontozódott: Alston (36.).

Forrás: szte-szedeak.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb