Szegedi ArcokVideo365

Telt házzal ment Balázsék szegedi show-ja: szegedi gyerekek lepték meg a rádiósokat

Akkora telt házzal ment Balázsék kitelepülése a Magyar Ede téren, mintha egy Van Halen koncert lett volna. A hasonlatot Gábor nevű olvasónktól kölcsönöztük és tökéletesen fedi a valóságot, bár, így lesz tűpontos:

Van Halen koncert, REÖK Cukrászdás fagyikkal.

A ló faránál működő kézműves cukrászda ugyanis egy sütikkel, tortákkal és macaron-okkal megpakolt ellátmányt küldött útravalóul Sebestyén Balázsnak, Rákóczi Ferinek és Vadon Janinak, amit adás közben két talpraesett szegedi kisfiú, Imo és Beni, további Domonkos Noémi cukrászmester adott át a rádiósoknak.

Velük tartottunk, íme a nagy találkozás, a hétfő délutáni show közepette a térről, ahol ezer ember fagyizott egyszerre:

Mint a cukrászda kollégáitól megtudtuk, a dobozokat úgy állították össze, hogy a három rádiós családjának is jusson a finomságokból.

MÁR LASSAN HAGYOMÁNY: BOCHKOR GÁBOR ÉS SEBESTYÉN BALÁZS SEM TÁVOZHATOTT SÜTI NÉLKÜL

A REÖK Kézműves Cukrászdában már lassan hagyomány, hogy minden földi jóval lepik meg a teraszuk elé kitelepülő rádiós arcokat,

…így volt ez a tavalyi Rádió 1 kitelepülésnél,

…és a legutóbbi Bochkor turné alkalmával is:

Operatőr: Magyar Andor, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

4 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Study in Africa
  2. Visszajelzés: สมัคร LSM99
  3. Visszajelzés: slot gacor hari ini
  4. Visszajelzés: Diyala Science
'Fel a tetejéhez' gomb