Sport

180 ország közel 2700 sportolója érkezik Magyarországra: egy hónap múlva startol a részben Szegeden szervezett vizes vb

Szinte napra pontosan egy hónap múlva, június 17-én indul a részben Szegeden szervezett magyarországi vizes vb. Ennek apropóján pedig a szervezőbizottság a Magyar Úszó- és Vízilabda-szövetséggel karöltve sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretein belül többek között a viadal érmeit is bemutatták.

Az Index tudósítása szerint a szervezőbizottság és a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor elmondta: amikor 100 nappal ezelőtt Magyarország megkapta a 19. vizes világbajnokság rendezési jogát, rendkívül gyorsan kellett cselekedni, mégsem volt azonban kérdés, hogy Budapest vállalja a megtisztelő felkérést.

A VILÁG MAGYARORSZÁGRA FIGYEL MAJD

“Biztos vagyok benne, hogy minden helyszín, minden esemény telt házas lesz, nemcsak Budapesten, hanem a társszervező városokban is. A világ Magyarországra figyel majd, és ahogyan 2017-ben, úgy most is tudom, hogy hazánk minden várakozásnak megfelel majd” – emelte ki a sahtótájékoztatón Wladár Sándor.

180 ORSZÁG KÖZEL 2700 SPORTOLÓJA JÖN HAZÁNKBA

A sajtóeseményen a világbajnokság egyik, ha nem a legfontosabb tartozékait is bemutatták, nevezetesen azokat az érmeket, amelyekért a sportolók majd harcba szállnak a medencében. Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív igazgatója elárulta, hogy a medáliák Németországban készültek, az idő rövidsége miatt nem volt ugyanis lehetőség a hazai előállításra. Az is kiderült, hogy 180 ország közel 2700 sportolója vesz majd részt a viadalon. A szervezők nagyjából 180 ezer nézővel számolnak a helyszínen a kéthetes világbajnokság során.

TÖBB MINT 30 MILLIÁRD FORINTBA KERÜL AZ ESEMÉNY

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezés nettó költsége 27 milliárd forint, erre jön még rá a FINA-nak jogdíjként fizetendő több mint 4 milliárd forint, így a magyarországi világbajnokság több mint 30 milliárd forintból valósul majd meg. Az összeg talán soknak tűnik, ám az öt évvel ezelőtti, körülbelül 110 milliárdos költségvetéshez képest lényegesen alacsonyabb.

HAZAI PÁLYA, HAZAI SZURKOLÓK

Kovács Ágnes, Vári Attila, Kemény Dénes és Gyurta Dániel is nagy várakozásokkal tekint a vb-re, korábbi olimpiai bajnokaink is sikereket és aranyérmeket várnak a magyar sportolóktól. Már csak azért is, mert ahogyan fogalmaztak: “hazai medencében, hazai közönség előtt egészen kiváltságos versenyezni, a magyar drukkerek pedig biztosan belehajszolják majd a kedvenceket a győzelembe.” A magyarországi vizes vb június 17-én rajtol és július 3-án ér majd véget.

SZEGEDEN A VÍZILABDÁSOK JÁTSZANAK MAJD

Áprilisban Budapesten sorsolták ki a 2022-es vizes világbajnokság vízilabdatornáinak csoportbeosztását: női válogatottunk a Kanada, Olaszország, Kolumbia, míg a férfi a Montenegró, Brazília, Grúzia hármassal került egy kvartettbe – írja az NSO. Megvan a szegedi menetrend is, a Tiszavirág Sportuszodában a “D” csoportok meccseit játsszák majd:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb