Közélet

Meghosszabbíthatja a kormány az árstopot, leghamarabb jövő év végére szoríthatják vissza 3 százalék közelébe az inflációt

Fél éve tart az üzemanyagártsop, február elseje óta pedig hét élelmiszer árát is befagyasztotta a kormány. Az Országggyűlés Gazdasági bizottságának meghallgatásán Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterjelölt azt mondta az árstopokról, hogy az állami beavatkozások a családokat védik, így meghosszabbíthatja azt a kormány – írja a 24.hu az RTL Híradóra hivatkozva.

Tavaly november közepe óta maximum 480 forintért adhatják a 95-ös benzint és a gázolajat a benzinkutak, ami miatt literenkénti 20 forintos kompenzációt is kapnak. Idén február elseje óta pedig hét élelmiszer árát is befagyasztotta a kormány.

LEGHAMARABB JÖVŐ ÉV VÉGÉRE LEHET VISSZASZORÍTANI AZ INFLÁCIÓT

A portál szerint az Országggyűlés Gazdasági bizottságának meghallgatásán Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterjelölt azt mondta az árstopokról, hogy az állami beavatkozások a családokat védik. “Igenis, ezt meg lehet tenni. Rá lehet hárítani azon cégekre, amelyek eközben extraprofitra tesznek szert” – hangsúlyozta. Az üzemanyag- és élelmiszerárstop, illetve kamatstop a mai állás szerint július elsejéig marad a kormány döntése alapján. Nagy Mártont arról is kérdezték, hogy lesz-e folytatás. Azt mondta, vizsgálják, hogy a Mol, a kereskedők, illetve a bankok ki tudják-e gazdálkodni a hosszabbítást. De szerinte hosszabbítás lesz. “Addig, amíg az infláció ilyen magas, és nem kezd el csökkenni, nincs semmi ok arra, hogy az árstopokat kiengedjük”– mondta. Nagy Márton úgy számol, leghamarabb jövő év végére szoríthatják vissza 3 százalék közelébe az inflációt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb