KözéletMindenmás

Nem csitul a szökőkút gate: a város is fürdőzésre tervezte a szökőkutat?

Talán a város is pancsoló gyerekekkel képzelte el a múzeum előtti szökőkutat mint a képen jól látható. Dokumentumok bizonyítják és nem csak egy kép árulkodik arról, hogy gyermekbarát, fürdésre alkalmas helynek képzelték el a látványosságot. Próbálunk utánajárni, hogy mi is történhetett.

Körbeértek (vagy csak összekuszálódtak?) a szálak a Móra parkban található, a múzeum előtti szökőkút ügyében. A közösségi hálón megjelent poszt szerint egy táblát helyeztek ki a szökőkúthoz, ahol leírják a fürdés veszélyeit. A városlakók két táborra szakadtak, az egyik fél szerint felelőtlenség oda engedni a gyerekeket, a másik fél pedig jó ötletnek tartja, hogy a lurkók szabadon szaladgáljanak a vízsugarak közt.

ELŐKERÜLT EGY KÉP A VÁROSI ADATBÁZISBÓL, AHOL GYEREKEK JÁTSZANAK A SZÖKŐKÚTBAN

Olvasói fotó köszönjük

Az internet bugyraiból előkerült egy kép amelyen jól látható, hogy a város által közönségszavazásra buzdító pálya művek között a győztes terv úgy lett ábrázolva, hogy a vízsugarak közt játszanak a gyerekek. Megkérdeztük a városvezetést erről és Nagy Sándor alpolgármester úr készségesen állt rendelkezésünkre, válaszában megjegyezte: valóban szerencsétlen az ábrázolás, és valószínűleg a grafikus véthetett hibát.

Olvasónktól kaptuk köszönjük!

A VÁROSI WEBOLDALOK ARRÓL ÍRNAK, HOGY SZABADON HASZNÁLHATJÁK A GYEREKEK A SZÖKŐKUTAT

Közben kiderült, hogy sajnos a gond ennél kicsit nagyobb, hiszen mind a város hivatalos kommunikációban, és mind a Szeged pólus weboldalán megjelent az alábbi szöveg. Változtatás nélkül idézzük:

Jövő tavasszal és nyáron pedig már szaladgálhatnak is a gyerekek a sakktáblamintás felületről feltörő vízoszlopok között. 

Kérünk mindenkit, hogy ne fürdesse a gyermekét a szökőkutakban, hiszen közegészségügyi veszélyei vannak! Megkérdezzük a várost, hogy van-e mód arra, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Azaz, más vegyszereket használnának, és a gyerekeknek is megmaradna ez az élmény. Biztonságosan.

Fotó: Köszönjük a fantasztikus fotót Kis Zoltánnak

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: next
'Fel a tetejéhez' gomb