Mindenmás

Kozmetikumokra utazott a bolti szarka, a rendőrség a szegediek segítségét kéri a nyomozásban

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki egy helyi üzletből több kozmetikai terméket tulajdonított el – hívja fel elsősorban a szegediek figyelmét a police.hu.

Mint írják, a Szegedi Rendőrkapitányság 06010/1487/2022. bűnügyi számon lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A feljelentés adatai szerint az elkövető 2022. március 24-én délelőtt az egyik szegedi drogériában több kozmetikai terméket rejtett a táskájába, majd fizetés nélkül távozott.

A biztonsági kamerák felvételt készítettek a feltételezett elkövetőről. Az elkövetés idején világos kabátot, barna félcipőt, sötét nadrágot és világos női kézitáskát viselő nő 30-35 év körüli, arca kerek. Haja sötét, vállig érő.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400 hívószámán, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb