Mindenmás

Keddre a magas UV-B-sugárzás mellett zivatarveszély miatt is riasztást kaptunk a megyére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint kedden csaknem az ország teljes területén a kritériumot meghaladó UV-B-sugárzás várható. Mint kiderült, holnap akár 32 fok is lehet Szegeden, így jobban járunk, ha naptejjel indulunk neki a természetnek.

Az előrejelzések szerint a Közép-Dunántúlon, a Dél-Alföldön, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon az előrejelzett UV-index az adott régiók területének legalább a felén eléri a 7-es értéket, így ezeken a területeken nagyon erős UV-sugárzásra adtak ki figyelmeztetést. Extrém sugárzás vonatkozik Dél-Dunántúl, valamint Pest és Budapest területének több mint felére, mivel az előrejelzett UV-index a 8-as értéket is meghaladja.

NEGYED ÓRA IS ELÉG A LEÉGÉSHEZ

Kiemelték ugyanakkor, hogy normál bőrtípusnál ilyenkor már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A meteorológiai szolgálat mindenkitől azt kéri, hogy fokozottan védekezzen a leégés ellen, és 11 és 15 óra között kerülje a napozást. Vállat takaró póló, szalmakalap, valamint fényvédő krém használata mindenképpen javasolt.

ELSŐFOKÚ FIGYELMEZTETÉST IS KAPTUNK ZIVATARVESZÉLY MIATT

A magas UV-B sugárzás mellett zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést kaptunk Csongrád-Csanád megyére. Mint kiderült, kedden késő délutántól, valamint az éjszaka folyamán alakulhatnak ki zivatarok, melyeket kisebb valószínűséggel jégeső (ált. 1-2 cm-t nem meghaladó), illetve viharos (> 60-70 km/h) széllökések kísérhetnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb