Közélet

Engedélyezte a kormány, hogy NATO-csapatok vonuljanak át és gyakorlatozzanak Magyarország teljes területén

A magyar kormány engedélyezi „a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve Magyarországra történő települését” – jelent meg a Magyar Közlönyben, amit az mfor.hu szúrt ki.

A portál emlékeztetett arra, hogy ezzel a kormányhatározattal Orbán Viktor egy március 7-én kiadott határozatot módosít. Akkor a kormány arra adott engedélyt, hogy NATO-csapatok áthaladjanak Magyarország területén szárazföldi vagy légi úton, egyben engedélyezte azt is, hogy fegyvereket telepítsenek a Dunántúlra. A portál szerint a friss határozatból most kikerült a Dunántúl, mint korlátozás.

AZ ORSZÁG BÁRMELY TERÜLETÉN MEGJELENHET A NATO

Felhívták a figyelmet arra, hogy mindez tehát azt jelenti, hogy a NATO az ország bármely területén végezhet csapatmozgásokat, hadgyakorlatot, kiképzéseket bonyolíthat le, valamint fegyveres erőket is telepíthet. A döntés ellen egyébként a Mi Hazánk szerdán közleményben tiltakozott. Szerintük a  kedd esti kormányhatározat szerint immár „hazánk teljes területére engedélyezik a külföldi NATO-csapatok telepítését az ukrajnai háborúra reagálásként. Magyarország függetlenségének feladása, hazánk katonai felvonulási területté tétele elfogadhatatlan” – áll a közleményben.

MAGYARORSZÁG MINDENT ELKÖVET, HOGY NE SODRÓDJON BELE A HÁBORÚBA

“Magyarország mindent elkövet, hogy ne sodródjon bele az Ukrajnában zajló háborúba, mert a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága” – közölte ezek után csütörtökön a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően. Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta: annak, hogy Magyarország nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, a magyar hadsereg a garanciája. “A háború okozta különböző természetű, köztük a kibontakozó gazdasági válságra válaszul a magyar kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre, amely egyebek mellett finanszírozni foga a Magyarország biztonságának erősítését célzó haderőfejlesztést a következő években” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Legutóbb májusban volt arról szó, hogy megerősítik a keleti szárnyat:

Forrás: 24.hu, mfor.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb