Mindenmás

Bocsánatot kértek a sofőr fiai a buszban felejtett kislány gyászoló családjától

Továbbra is vizsgálják annak a kislánynak az ügyét, akit június 7-én életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, miután egy buszban felejtették a Jász-Nagykun Szolnok megyei Tomajmonostorán. A kislány néhány nappal később a kórházban halt meg, a gyászoló családtól most a sofőr fiai kértek bocsánatot – írja az Index.

Mint korábban írtuk, június 7-én, kedden életveszélyes állapotban mentőhelikopter vitt kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek Tomajmonostorán, és csak délután találtak rá. Az ügyben eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. Az Országos Mentőszolgálat a történtekről azt írta, hogy „a mentők helyszíni ellátás után egy négyéves kislányt szállítottak életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel kórházba”. A kislányt intenzív osztályon ápolták, három nappal később, pénteken azonban szomorú hír érkezett, ugyanis meghalt a tomajmonostorai buszban felejtett kislány.

Az ügyben meggyanúsított sofőr fiai felkeresték a kislány szüleit, hogy kifejezzék részvétüket, és bocsánatot kérjenek tőlük – írja a Blikk.

A lány halálának körülményeit továbbra is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés vétség miatt, szakértők bevonásával folytatják az eljárást. A lapnak dr. Györei Péter ügyvéd elmondta, hogy 1–5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik majd a vétkest.

A jogász szerint “szép gesztus”, hogy bocsánatot kértek a sofőr fiai. Véleménye szerint a bírósági eljáráson enyhítő körülménynek számíthat, ha az elkövető maga is bocsánatot kér a családtól.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb