Sport

Bokszkesztyű helyett most ecsetet ragadott a WBC bajnoka, Magyar Kinga barátaival együtt festette ki a gyermek onkológiai és hematológiai osztályt Szegeden

Irtó jó azt hallani, amikor a szegedi sportolók nem csak a ringben vagy a pályán állják a sarat, hanem az élet minden területén kiveszik a részüket a sokszor önzetlen munkából. Erről adott most tanúbizonyságot Magyar Kinga, a Global Sport Event szegedi versenyzője, aki bokszkesztyű helyett most ecsetet ragadott, és egy hét alatt barátaival karöltve kifestette a gyermek onkológiai és hematológiai osztályt Szegeden. A részletekről Kinga edzőjével, Simon Zsolttal beszélgettünk.

„Kinga már máskor is segített a szegedi gyermek onkológiai és hematológiai osztálynak. Most is felmerült bennünk a kérdés, hogy hogyan tudnánk még többet adni, így felvettük a kapcsolatot a Reménysugár Alapítvánnyal, és közösen azt találtuk ki, hogy az osztály második szintjét teljes egészében kifestjük” – mesélte Zsolt, aki azt is hozzátette, hogy ez azért első körben egy elég nagy falatnak tűnt, de Kinga barátaival összefogott, így pikk-pakk meglett a kis csapat a munkára.

HÉT KÓRTERMET ÉS A KÖZLEKEDŐT IS KIFESTETTE A CSAPAT

Zsolt azt is elárulta szerkesztőségünknek, hogy a teljes második szintet, vagyis hét kórtermet, az orvosi szobát és a folyosót is kifestették. „Egy hétig dolgoztunk rajta. Ebben benne volt a teljes glettelés és festés is. Sőt, sikerült olyan cégeket is találnunk, akik ebbe besegítettek, több komplett festőbrigád állt mellénk. Mind az anyag beszerzésével, mind a munkával segítettek bennünket. Olyan festékanyagot biztosítottak, ami kifejezetten olyan osztályra való, ahol nagyon fontos a higiénia” – emelte ki az edző, aki Kingával együtt azt vallja, hogy: „minden embernek szüksége van a segítségre, és az összefogásra. Legyen az egy élsportoló, vagy egy kis beteg gyermek. Mentálisan erőt ad az az embernek, ha tudja, hogy számíthat másokra is. Hiszünk az összefogás erejében! Ha van az embernek módja segíteni a másiknak, akár kis- vagy nagydologban, akkor tegye meg, mert akkor szebb lesz a világ.”

NEM KIS CÉLT TŰZÖTT KI MAGA ELÉ KINGA

Apropó, ha már szóba elegyedtünk Zsolttal, akkor arra is rákérdeztünk, hogy hogyan áll most Kinga az ökölvívás terén. Mint mondta, a szegedi lány nagyon előkelő helyet foglal el a WBC ranglistáján, és a Boksz Világtanácsánál esélyt kapott arra, hogy a WBC Silver világbajnoki-övért bokszoljon, ami egy hatalmas lépés Kingának, aki naponta kétszer is edz, és megállás nélkül készül az előtte álló megmérettetésekre.

Kingával nem is olyan rég forgattunk, sasold meg hogyan készül az irtó tehetséges szegedi lány:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb