Sport

Az SZTE hallgatója is indul az országúti kerékpárosok világbajnokságán Berlinben

Csonka Barnabás a kerékpárok iránti szeretetből jelentkezett a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karára. A jelenleg harmadéves Gépészmérnök BSc hallgató egyike annak a négy versenyzőnek, akik Magyarországot képviselhetik a fix hajtású, országúti kerékpárosok világbajnokságán Berlinben, július 3-án, írta az egyetem honlapján.

CSONKA BARNABÁS GYEREKKORA ÓTA SZENVEDÉLYES KERÉKPÁROS

Mint írták, Csonka Barnabás gyerekkora óta szenvedélyes kerékpáros. A biciklizésben nem csak a sebesség, de a technikai megoldások, a szerelés is érdekelte. A továbbtanulásnál is olyan helyet keresett, ahol még komolyabban foglalkozhat a hobbijával, ezért jelentkezett a Szegedi Tudományegyetem mérnökképzésére, ahol már harmadik éve folytatja gépészmérnöki tanulmányait.

A „fixizéssel”,  – mint kerékpáros stílussal  – 2015 tavaszán ismerkedett, majd ezt követően hamar beszerzett egy sajátot a különleges járművekből. Akkor vált komolyabbá a kedvtelés, amikor 2020 nyarán megismerkedett az SCFG, azaz a Sun City Fixed Gear szegedi bringás közösséggel.

DE MI IS AZ A FIXIZÉS?

De mi is az a fixi? A stílus szabadon futó nélküli, fix hajtású, egysebességes kerékpárt jelent, amellyel ha hátrafelé tekersz, akkor bizony hátra mész. A bátrabbak gépe hasonlít egy pályakerékpárra, ami minden KRESZ-ben előírt dolgot, például lámpát, csengőt és féket is nélkülöz. Létezik egy ide vonatkozó íratlan szabály: “Aki fékez, az veszít” – írta a sportágról a We love Budapest.

AZ EGYETEMISTA KOMOLY EREDMÉNYEKET ÉRT MÁR EL A KÜLÖNLEGES SPORTÁGBAN

Az egyetemista már komoly eredményeket tudhat magáénak a különleges sportágban: 2020 nyarán vett részt az első Alleycat versenyén Hódmezővásárhelyen, ahol 2. helyezést sikerült elérnie. Ezt követően a Sziget Rush sprintverseny sorozat #11 állomásán, Budapesten közel 50 indulóból 4. helyen végzett. “Az FXD 42-re, a világbajnokságra Magyarországról 4-en utazunk: 2 budapesti és 2 szegedi bringás. A versenyen minimum 35 km/h átlagot kell produkálni, a táv 42 kilométer” – árulta el Csonka Barnabás az egyetemnek adott interjúban.

450-EN MÉRKŐZNEK MEG A BERLINI VILÁGBAJNOKSÁGON

A világbajnokságra 450 induló regisztrált. A verseny egy lezárt autópálya szakaszon zajlik, majd Berlin szívébe érkezik a mezőny. A verseny során féket nem használhatnak a résztvevők, fix hajtással kell teljesíteniük a távot. Ez azt jelenti, hogy egyetlen sebességük van és a kerék mindig arra forog, amerre a hajtókarokat hajtja a lábuk, tehát a pihenés nem opció. A versenyzők még kulacsot sem vihetnek magukkal, biztonsági okokból.

Forrás: SZTE

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: tải sunwin sunwinclubsc
'Fel a tetejéhez' gomb