Szegediek a világ körül: Kongó igazi arcát mutatja be hamarosan megjelenő filmjében a deszki Gyukin Milovan, azaz VV Milo
Kongó igazi arcát mutatja be hamarosan megjelenő filmjében VV Milo, azaz Gyukin Milovan, aki közel két évtizeddel ezelőtt, 2004-ban vált ismertté a Való Világ című valóságshownak köszönhetően. A félig szerb, félig magyar származású deszki fiatal fél év után győztesként távozott a villából, s azon kevesek közé tartozik, aki az ott szerzett tapasztalatait és ismertségét kihasználva megtalálta saját útját a világban, s átállva a kamera másik oldalára filmrendezőként teljesedett ki. Azóta már a harmadik filmjét forgatta le Afrikában, bemutatva az ott élő emberek mindennapjait, nehézségeit, kendőzetlenül bepillantást engedve a szegénységbe, nyomorba és azokba a problémákba, melyekkel a kongóiaknak nap, mint nap szembe kell néznie. A hamarosan debütáló alkotásról a rendezővel beszélgettünk.
MILO LEGÚJABB FILMJÉBEN KONGÓ REJTÉLYES VILÁGÁBA KALAUZOLJA NÉZŐIT
A filmrendező közel két éve alapította meg saját filmgyártó cégét, Strawberry Rambo néven, mely keretein belül reklámfilmeket, image filmeket, kereskedelmi magazinműsorokat és dokumentumfilmeket forgatnak. Közel két évvel ezelőtt a vele készített interjúnkban Milo első produkciójáról, az afrikai gyerekek hányattatott sorsáról készített dokumentumfilmjéről mesélt nekünk, mostani beszélgetésünk során pedig a rendező legújabb, hamarosan a nagyközönség számára is elérhető filmjéről faggattuk a deszki művészt, aki alkotásában Kongó rejtélyes világába kalauzolja nézőit.
ELŐZŐ, AFRIKÁBAN KÉSZÜLT FILMJEIBEN A RENDEZŐ HÁNYATTATOTT SORSÚ GYEREKEK ÉLETÉT MUTATTA BE, ILLETVE SEGÍTETTEK EGY KONGÓI ASSZONYNAK FELÉPÍTENI A HÁZÁT
A Kongóról szóló dokumentumfilm már a harmadik munkája a rendezőnek, melyben Afrika számunkra távoli és ismeretlen világát mutatja be. Az elsőt Milo Malawiban, a Magyar Afrika Társasággal karöltve az afrikai gyerekek hányattatott sorsáról készítette, egy olyan helyen, ahol alapjáraton óriási a szegénység és a nyomor. A második alkalommal már az Afrikáért Alapítvány közreműködésével utazott ki Milo és csapata. Ezúttal egy házat építettek fel önkéntesek segítségével, a forgatócsoport stábja ennek az eseménynek a dokumentációját készítette el. A ház felépítésével Mama Alphonsine-t, egy kongói asszonyt karolt fel az Alapítvány, aki a férje halála után elveszített mindent. Kongóban ugyanis kifejezetten hátrányos helyzetben élnek a nők, nem rendelkeznek tulajdonjoggal, így férje családja, annak halála után elkobzott tőle mindent, beleértve az akkori házát is.
A HARMADIK FILM BEPILLANTÁST ENGED A KONGÓIAK MINDENNAPI ÉLETÉBE
Ezt követően 2020 decemberében ez a film inspirálta a harmadik elkészültét, szintén az Afrikáért Alapítvány segítségével, melyben szintén feltűnik Mama Alphonsine, de a néző átfogó képet kaphat a kongói életről, iskoláról, szegénységről, nyomornegyedről, illetve a film bepillantást enged az ottani Covid helyzetbe is. “Akárhányszor ellátogatok Afrikába, mindig nagyon jól érzem magam ott, s mindig visszavágyom. Ez már az első utam óta így van, ezért a továbbiakban már nem volt kérdés, hol forgassunk” – árulta el Milo.
A KONGÓI EMBEREK MIND NAGYON BARÁTSÁGOSAN ÉS SEGÍTŐKÉSZEN FOGADTÁK A FORGATÓCSOPORTOT
A rendező azt is elmesélte, az interjúalanyok terén sokszor improvizálniuk kellett, egy-egy témához a helyszínen kutatták fel a megfelelő megszólalókat. Mint mondta, az ottaniak megnézik a fehér embert, de a kongóiak nagyon barátságosan és segítőkészen álltak a forgatócsoporthoz. “Amikor Pakadjuma-ban voltunk, ami Kongó egyik legnagyobb nyomornegyede, akkor azért fegyveres rendőri kísérettel mentünk. Ott sajnos az emberek a túlélésért küzdenek és, ha meglátnak 2-3 idegent technikával, kamerákkal, lehet, egy-két embernek megfordulna a fejében, hogy ebből akár pénzt is tudna csinálni. Úgy voltunk vele, hogy biztosra megyünk és kértünk őrzést” – avatott be a részletekbe bennünket Milo.
“AFRIKÁBAN SOKKAL BOLDOGABBAK AZ EMBEREK”
“Mindig úgy jövök haza Afrikából, hogy utána két hétig még nem érek haza mentálisan. Nem azért, mert annyira megváltoztatja az embert, hanem inkább az értékrendjét teszi helyre és én azt remélem ezekkel a filmekkel, hogy felhívják arra a figyelmet, hogy nem a legújabb luxuscikkekre van szükségünk, hiszen az, hogyha az embernek megvan a családja, a napi étele, egészsége, akkor igazán ennyi elég is a boldogsághoz. Afrikában sokkal boldogabbak az emberek, mert az értékrendjük helyén van és tudják, ha aznap megvan mindenük, akkor boldogok, holnap meg majd foglalkoznak a holnap problémájával ” – mondta el a rendező, aki azt is elárulta, várhatóan július végén, augusztus elején bemutathatják a filmet a nagyközönség részére is.
SZEGED365 PODCASTINTERJÚ MILOVAL
Hallgasd meg teljes beszélgetésünket Miloval, melyben a deszki rendező még több infót megoszt a Kongóban forgatott, hamarosan debütáló filmjéről.
A képeket köszönjük Milonak!