Közélet

20-30 literre is csökkenhet a tankolási limit a magyar kutakon

A magyarok úgy viszik a 480 forintos benzint, mint a cukrot, Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint ez a jelenség az árstoppal függ össze, mert nem ösztönöz fogyasztáscsökkentésre, éppen ellenkezőleg, serkenti a keresletet. A szakértő szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben 50 literről 20-30 literre viszik lejjebb a kereskedők a tankolási limitet a kutakon.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára azt üzente az autósoknak: gépjárműveiket csak a szükséges esetben használják, mert inkább legyen kevés az üzemanyag, minthogy ne legyen egyáltalán.

ÚGY MEGUGROTT A BENZIN – ÉS GÁZOLAJFOGYASZTÁS, MINTHA NEM LENNE HOLNAP

A korábbi évekhez képest jelentős mértékben megnövekedett a fogyasztás mind a benzin, mind a gázolaj esetében, mondta el Grád Ottó az RTL Híradónak. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nem kérdés, hogy ez az árstopnak köszönhető. A szakember kifejtette, a hatósági ár miatt ma már nincs különbség a töltőállomások között. Míg például korábban valaki nem tankolt az autópályán, mert ott drágább volt, most ott is ugyanannyiért tankolhat, mint máshol.

“Ahogy a világpiaci árak emelkedtek, ez az árkülönbség még inkább attraktívvá vált, és még inkább erősítette a fogyasztás növekedését”

– magyarázta. Bár történtek intézkedések, a külföldi autók fogyasztásának kizárása például Grád Ottó szerint egyelőre nem hozott számokban mérhető eredményt.

FOLYAMATOSAN VESZTESÉGGEL MENNEK A KUTAK

Az árstop miatt a töltőállomások folyamatos veszteségeket könyvelnek el, és nem látják, a helyzet hogyan fog változni. Grád Ottó szerint a jelenlegi állapot hosszú távon nem fenntartható, és bár a kis töltőállomások kaptak kompenzációt a kormánytól, beruházásra, korszerűsítésre és a műszaki problémák megoldására semmiféle fedezet nincs.

Vastagon veszteségesen működnek a töltőállomások Magyarországon, és ez igaz mind a kétezer jelenleg aktív hazai töltőállomásra.

MEGTÖRTÉNHET, HOGY 20-30 LITERBEN MAXIMALIZÁLJÁK A NAPI TANKOLÁSI MENNYISÉGET

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nem kizárt, hogy a tankolási limit is változik majd – a Mol-kutakon most maximum 50 litert lehet hatósági áron tankolni.

“Könnyen megtörténhet, hogy a napi vásárolható mennyiség egy alacsonyabb szinten, 20-30 literben lesz maximalizálva”

– jegyezte meg Grád Ottó, aki arra kérte a fogyasztókat, hogy a gépjárműveiket csak a szükséges esetekben használják, próbálják csökkenteni a fogyasztást, mert mint megállapította, inkább legyen kevés az üzemanyag, mint hogy egyáltalán ne legyen.

Forrás: RTL, Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb