Mindenmás

Kicsúszott káromkodás miatt panaszolták be a mentősöket, miközben egy 50 év körüli férfi életéért küzdöttek hosszasan

Volt, hogy két hamburger miatt panaszolták be a mentősöket és volt, hogy a parkolás végett, most pedig egy kicsúszott “Ó, b@a meg” okozott felháborodást az emberekben. Az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán tette közzé a történetet, miszerint a bajtársaik szeme láttára állt meg egy ember szíve. Mint kiderült, a menősök rögtön megkezdték az újraélesztést, viszont a beteg keringése többször is összeomlott, ekkor csúszott ki véletlenül a káromkodás az egyik fiatal mentőtisztből.

A teljes történet így hangzik: “Különös panasz érkezett a mentőkhöz. Bajtársaink szeme láttára állt meg a szíve annak az 50 év körüli férfinek, akit már éppen mellkasi panaszai miatt vizsgáltak egy fővárosi közterületen a múlt héten. Az életmentők azonnal megkezdték az újraélesztést, ami alatt a beteg keringése többször beindult, majd ismét összeomlott. Eközben káromkodott véletlenül aggodalmában a fiatal mentőtiszt bajtársnőnk, amit több oldalas levélben kifogásolt az egyik szemtanú.” Mint hozzátették, az érintettek meghallgatása után az orvosigazgató írásban kért elnézést “a mentés hevében elhangzott átkozódás” miatt, majd szakmai dicséretben részesítette a mentőegységet, amiért az elhúzódó újraélesztés után végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.

Mint ahogy fentebb is írtuk, legutóbb két hamburger miatt kaptak panaszt:

De volt, hogy a parkolás végett:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: click to read more
'Fel a tetejéhez' gomb