Közélet

Kijött a lista a főispánokról, egyedül a Csongrád-Csanád VÁRmegyei nincs meg

“A hét kérdése: ki lesz a Szegedi Főispán? 20-ból 19 név már megvan, a Csongrád-Csanád megyei még sehol” – írtuk meg június 23-án, aznap, amikor kiderült, hogy a kormány visszaállítaná a vármegyerendszert, és főispánokat neveznének ki, feltámasztva egy több mint hetven éve nem használt tisztséget. Az Index ma reggel szúrta ki a kormányzat oldalán megjelent listát, amely alapján

  • 20-ból 19 főispán személye már nyilvános is,
  • azonban az egész országban csak egyetlen hiányzik,

…a Csongrád-Csanád VÁRmegyei főispán.

A titulus korábbi birtokosa Juhász Tünde volt, aki nemrég közigazgatási államtitkár lett Lázár János felkérésére az Építési és Beruházási Minisztériumban, a jelek szerint pedig még nincs meg az utódja.

A helyzet tehát az, hogy pont mi, büszke szegediek árválkodunk Főispán nélkül.

Búslakodás helyett inkább mutatjuk a kormanyhivatal.hu-ra frissen felkerült lista tagjait:

  • Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye
  • Horváth Zoltán, Baranya megye
  • Takács Árpád, Békés megye
  • Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • Sára Botond Attila, Budapest Főváros
  • Simon László, Fejér megye
  • Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye
  • Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megye
  • Ignácz Balázs, Heves megye
  • Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye
  • Szabó Sándor, Nógrád megye
  • Tarnai Richárd, Pest megye
  • Neszményi Zsolt, Somogy megye
  • Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Horváth Kálmán, Tolna megye
  • Vámos Zoltán , Vas megye
  • Takács Szabolcs, Veszprém megye
  • Sifter Rózsa, Zala megye

Sifter Rózsa az egyetlen női kormánymegbízott, a Népszava nála és a Miniszterelnökségnél is érdeklődött, hogy ez esetben mi a pontos megszólítás, de választ nem kaptak.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: auto body repair
'Fel a tetejéhez' gomb