Szegedi ArcokVideo365

Leesett az állunk: óriási készletkisöprést tart a szegedi Merkbau Zrt., hétfőtől alaposan megkurtítják a csempék és szaniterek árait

Amikor belevágtunk fürdőszobánk felújításába, még nem tudtuk pontosan mi vár ránk, s hol állnak meg ennek költségei, napról napra aggódva figyeltük az árak emelkedését és egyre távolabbinak tűnt számunkra, hogy valóra válthatjuk elképzeléseinket. Természetesen nem akartunk lejjebb adni a minőségből sem, így aztán nyakunkba vettük a várost, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol a legújabb trendeket követve, de pénztárcabarát áron kaphatjuk meg a csempéket és a szanitereket.

ÓRIÁSI KÉSZLETKISÖPRÉS KEZDŐDIK HÉTFŐN

Így akadtunk rá a szegedi Merkbau Zrt-re, ahol igazán kikerekedett a szemünk és alig hittünk a fülünknek: a Wimmer Fülöp utcai Építőcenter ugyanis július 25-e és 30-a között óriási készletkisöprést tart, hiszen, mint ahogy azt Berkecz Rolandtól, a szegedi üzlet centervezetőjétől megtudtuk, hogy a kifutó projektekből megmaradt, már nem gyártás alatt álló termékeket szeretnék raktáraikból kisöpreni, hogy azok jelentős kedvezményekkel új gazdára találhassanak.

AZ ÁR MAJDHOGYNEM ALKU TÁRGYA LESZ

Berkecz Roland elmondta, a kedvezmények igen széles skálán fognak mozogni, függ attól, hogy milyen termékről van szó, milyen beszerzési árral, illetve attól, mekkora mennyiséggel rendelkezik az Építőcenter belőle, de, amire megint felcsillant a szemünk, az ár majdhogynem alku tárgya lesz.

A KÉSZLETKISÖPRÉS SORÁN MINDENT MEGTALÁLHATUNK, AMIRE CSAK SZÜKSÉGÜNK LEHET

Egészen megkönnyebbültünk annak hallatán, hogy a készletkisöprésben minden megtalálható lesz, amire csak szükségünk van fürdőszobánk felújításához: csempék, padlóburkolók, szaniterek, azon belül is kádak, mosdók, vagy éppen a zuhanyfalak. Lelki szemeink előtt már láttuk is vadonatúj fürdőszobánkat, ahogy az első osztályú, dizájnos csempékkel, dekorlapokkal és mozaikokkal otthonunk ragyogó ékköve lesz.

Így már nyugodtan mentünk haza és dőltünk hátra a kanapén, s elhatároztuk, hétfőn az első dolgunk lesz, hogy a készletkisöprés kezdetével a Merkbaunál kezdjük a napot és a hozzáértő, szakmai segítséggel kiválasszuk a számunkra legtökéletesebb csempéket és szanitereket.   

A készletkisöprés július 25. és 30. között lesz elérhető a Wimmer Fülöp utcai Építőcenterben Szegeden. Hétköznaponként reggel 7-től délután 17 óráig, csütörtökön 18 óráig, szombaton pedig reggel 7-től délig!

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb