Közélet

A rezsibejelentés után rohamot indított a lakosság a napelemekért

Megugrott az érdeklődés a napelemek iránt azt követően, hogy a múlt héten bejelentették: változnak a rezsicsökkentés részletszabályai. Mint kiderült, három, de van ahol ötszörösére növekedett a kereslet annak ellenére is, hogy áremelkedés ment végbe a szektorban.

A Portfoliónak a témában Szolnoki Ádám, a Manap iparági egyesület elnöke nyilatkozott, aki elmondta, hogy az érdeklődés körülbelül a 3-5-szörösére nőtt a napelemek iránt. Hozzátette azt is, hogy a szektorban már eddig is áremelkedés ment végbe, a megnövekedett kereslet pedig még feljebb tolhatja majd az árakat.

KOMOLY KIHÍVÁS EZ A CÉGEKNEK

Mindeközben a cégek számára komoly kihívást is jelent az igény növekedése, és ez elsősorban abban mutatkozhat meg, hogy csak lassabban tudják majd telepíteni a megvásárolt rendszereket (holott eddig is voltak olyan cégek, amelyeknek 4-5 hónapos határidővel vállalták el a munkát). Szolnoki Ádám arról is beszélt, hogy már 2021-ben is soha nem látott mértékben, több mint 400 MW-tal nőtt a magyarországi  napelemes kapacitás mértéke. A mostani roham fényében viszont úgy tűnik, hogy idén ehhez képest még további 30-50 százalékos emelkedést lehet elérni, vagyis 500-600 MW környékén alakulhat a növekedés mértéke (ez utóbbi annak fényében mondható magasnak, hogy március végén összesen 1200 MW volt a kapacitás az egész országban). A rezsicsökkentés átalakítása azonban nemcsak a napelemek iránti keresletet növelte, hanem a lakásépítések tekintetében is új irányt jelölt ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb