Közélet

Latorcai Csaba államtitkár Szegeden járt, szerinte most is ugyanaz a kérdés, mint 1456-ban Nándorfehérvárnál

A magyarság folyamatos szabadságküzdelme és harca a szuverenitásért a mai napig a megmaradásról, a szülőföldön maradásról, a kereszténységben maradásról szól – jelentette ki Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára szombaton Szegeden, a XVII. Nándorfehérvári emléknapok megnyitóján.

Latorcai Csaba hangsúlyozta, most is ugyanaz a kérdés, mint egykor Nándorfehérvárnál:

megtartjuk-e Magyarországot magyarnak, Európát kereszténynek.

SZEGED MÁR 1456-BAN IS A VILÁG KÖZEPE VOLT: A MÁTYÁS-TÉRRŐL INDULTAK A MAGYAR CSAPATOK A NÁNDORFEHÉRVÁRI ERŐD MEGERŐSÍTÉSÉRE

Az államtitkár felidézte, a magyar csapatok a rendezvény helyszínéről, a szeged-alsóvárosi templom mellől indultak az ostrom előtt álló nándorfehérvári erődítmény megerősítésére. A védők tízszeres túlerővel és a világ akkori legerősebb tüzérségével néztek farkasszemet.

Akiknek ma nagyon melege volt, 44 fokban… Olvasói fotó, köszi Péter!

Az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel fogadta, a pápa az örömhír érkezésének napját főünneppé nyilvánította, a déli harangszóhoz pedig imádságot is rendelt – mondta a politikus, majd hozzátette: a bátor magyar helytállás egészen 1521-ig elvette a kedvét az oszmán birodalomnak attól, hogy Magyarország és Európa ellen hadjáratot indítson. A 16-17. században Európa, azon belül is régiónkban a Habsburg birodalom rá volt utalva Magyarországra, amely a hatalma tetőpontjára érő oszmán birodalommal szemben a kontinens védelmét biztosította.

AMI NEM VÁLTOZOTT: SOK SEGÍTSÉG SZÓBAN, KEVÉS TETTBEN

Latorcai Csaba az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott, már akkor is szóban több segítséget kaptunk, tettekben viszont annál kevesebbet. Ma sincsen ez másképp – jegyezte meg. A különbség csak annyi – folytatta -, hogy ma Európa saját magát és önként akarja felszámolni valami “jóemberkedő”, hamis befogadás kultúrájának jegyében. Aki ennek az “öngyilkos tervnek” ellent mer mondani – ahogy ezt évek óta tesszük mi, magyarok is -, azokra mindenféle jelzőt rásütnek a magukat progresszív demokratának nevezők – közölte az államtitkár.

A politikus kiemelte, a helyzet egyre romlik, a számot azt mutatják, hogy az idei év első felében 92 százalékkal nőtt a magyar határt megsértők száma, és csaknem kétszeresére emelkedett az elfogott embercsempészek száma.

LATORCAI SZERINT FIGYELNÜNK KELL A KELETRE

Latorcai Csaba hangsúlyozta, figyelnünk kell keletre is, mert Európát 30 éve nem rázta meg olyan méretű fegyveres konfliktus, mint amilyen most zajlik Ukrajnában. A nyomában gyász, biztonságot kereső menekültek, továbbá egész Európára kiterjedő gazdasági és energiakrízis várható. A magyar kormány célja a béke, a háborúnak minél előbb véget kell vetni, béketárgyalásra és megállapodásra van szükség. A háborúból pedig ki kell maradnunk – szögezte le az államtitkár.

Mint mondta, Magyarország ezért soha semmilyen fegyvert nem szállít és nem enged át a területén. Ugyanakkor befogadjuk és ellátjuk a valódi háború elől menekülőket, mert ez keresztényi kötelességünk.

(eközben az algyői Tisza-hídon, péntek este)

A határokat védő rendőröknek és katonáknak köszönhető, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa lett. A következő évtizedben ez lesz az egyik legfontosabb erény, a biztonság a mi “kemény valutánk” – fogalmazott Latorcai Csaba.

A XVII. Nándorfehérvári emléknapok vasárnap is tart a Mátyás téren, a részletes programot itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb