Mindenmás

Ismét felcsaptak a lángok, újragyulladt a tűz Mindszentnél (frissítve)

Fekete füst gomolyog Mindszentnél, több tűzoltóegység is a helyszínre tart – írták többen is csütörtökön délután a Hmvhly Car Life nevű csoportban. A tagok beszámolója szerint a tűz ugyanott keletkezett, ahol kedden, így a tűzoltók ismét a helyszínre siettek. Dániel olvasónk azt jelezte, hogy Hódmezővásárhelyről legalább három tűzoltóautó indult Mindszentre.

Két nappal ezelőtt tizenkét hektáron égett a száraz fű, a nádas és a cserjés terület Mindszent térségében. Akkor a helyszínre a szegedi, a hódmezővásárhelyi, a szentesi, a kisteleki, a kunszentmártoni és a mezőtúri hivatásos, valamint a mártélyi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik több oldalról támadva, vízsugarakkal és kéziszerszámokkal oltották több órán át a lángokat. A tüzet szerdára sikerült megfékezni, de úgy néz ki, hogy most újragyulladt.

Dániel olvasónk fotója a helyszínről:

Ilyen volt a helyzet tegnap:

PÉLDÁS ÖSSZEFOGÁS A MINDSZENTEN ŐRKÖDŐ TŰZOLTÓKNAK

Pár perc alatt többszáz Szeged365 olvasó sietett a Mindszenten küzdő tűzoltók segítségére szerda délután, a Makkosházi körúti OMV-kúttal közösen intézett villámfelhívásunk után majd’ letérdelt az oldalunk, annyi üzenetet kaptunk Tőletek! Hetek óta non-stop küzdenek a szegedi és Csongrád-Csanád megyei tűzoltók, gyakran akkora a baj, hogy a hivatásos mellett az önkéntes állományt is be kell hívni. Pár napja – amikor több szegedi vendéglátóhellyel összefogva szerettünk volna egy nagyobb volumenű meglepetés-csomagot eljuttatni a srácoknak – azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem engedélyezi (sicc), hogy hivatalos formában ajándékot vehessenek át a megyénkben dolgozó hősök, azonban úgy fest, a lakossági jellegű – nem hivatalos – akciók működnek és működhetnek.

FRISSÍTVE (18:25) DRÁMAI KÉPEKEN A MINDSZENTI TŰZ HELYSZÍNE

Szabó Viktor, a mindszenti sajtóosztály munkatársa drámai képeken mutatta be a tűz helyszínét, galériánkban az ő fotóit láthatjátok.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb